Hirdetés

Adtak is, kaptak is: sokgólos döntetlen a magyar–lengyelen

Ment az adok-kapog, a vége pontosztozkodás lett
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

2021. március 25., 23:53

A magyar labdarúgó-válogatott kétszer is vezetett, de végül hatgólos döntetlent játszott Lengyelország együttesével a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezőjének nyitófordulójában.

2021. március 25., 23:53

A csapatokat az üres lelátók ellenére az egyik hosszanti lelátón a két ország nemzeti színeiben pompázó molinó fogadta, amelyen mindkét nyelven az állt: „100 éves futballmúlt, 1000 éves barátság”. Az üzenet a nemzetek történelme mellett arra utalt, hogy a két válogatott 1921-ben mérkőzött meg egymással először.

Hirdetés

Az első percek tapogatódzó játéka után a magyarok az első veszélyes akciójukat gólra váltották, ugyanis Fiola tökéletes kiugratásából Sallai talált a kapuba.

Sallai egy ellentámadáson lőtte előnybe a magyarokat •  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Galéria

Sallai egy ellentámadáson lőtte előnybe a magyarokat
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A vezetés birtokában a hazaiak kissé átengedték a kezdeményezést a lengyeleknek, akik meddő mezőnyfölényben futballoztak, mert hiába birtokolták többet a labdát, kapura teljesen veszélytelenek voltak. Ezzel szemben a 20. percben Lovrencsics 15 méterről tisztán lőhetett kapura, azonban a próbálkozása pont középre ment, így Szczesnynek nem okozott gondot.

A félidő derekától valamelyest fokozódott a nyomás a magyar kapun, de a határozott magyar védők – főleg Orbán – az ígéretes támadások végén is megakadályozták a nagyobb helyzeteket.

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a második félidőt is góllal kezdte: Lovrencsics laposan középre adott a jobb oldalról, Sallai lövését még blokkolta egy lengyel védő, de Szalai Ádám az ötös jobb sarkától a jobb sarokba emelt (2–0).

Az olasz szakvezető öröme nem tartott sokáig. Kollégája, Paulo Sousa nem sokkal később hármat cserélt, majd rögtön utána a vendégek egy perc alatt egyenlítettek két cserejátékos találatával.

Gyors gólokkal egyenlítettek a lengyelek •  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Galéria

Gyors gólokkal egyenlítettek a lengyelek
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A gyors gólok után kiegyenlítetté vált a találkozó, egyik kapu sem forgott veszélyben, mígnem a 78. percben Szalai Ádám bal oldali beadásából, amelybe Lang csak belecsúsztatni tudott, Willi Orbán ismét a magyarokat juttatta előnyhöz.

A lengyelek megint próbáltak újítani, s végül Robert Lewandowski igazolta világklasszisát, mert egy hajszálpontos bombagóllal pontot mentett a lengyeleknek. A hosszabbításban már nem változott az eredmény, Fiola Attilát viszont kiállította a játékvezető második sárga lappal.

Labdarúgó vb-selejtező, I-csoport, első forduló:

Magyarország–Lengyelország 3–3 (1–0)
Budapest, Puskás Aréna
Gólszerzők: Sallai (6.), Szalai (53.), Orbán (78.), ill. Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.)
Kiállítva: Fiola (90+4.)
Magyarország: Gulácsi – Fiola, Orbán, Szalai – Lovrencsics (Nego 66.), Kleinheisler, Nagy Á., Kalmár (Sigér 81.), Hangya (Lang 66.) – Sallai (Varga K. 72.), Szalai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi.
Lengyelország: Szcsesny – Beresznyski, Bednarek, Helik (Glik 58.), Reca (Rybus 79.) – Szymanski (Jozwiak 59.), Krychowiak, Moder (Piatek 59.), Zielinski – Lewandowski, Milik (Grosicki 84.). Szövetségi kapitány: Paulo Sousa.

Labdarúgó világbajnokság, selejtező, I csoport, 1. forduló

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Anglia Anglia
1
1
0
0
5-0
3
2
Albánia Albánia
1
1
0
0
1-0
3
3
Lengyelország Lengyelország
1
0
1
0
3-3
1
4
Magyarország Magyarország
1
0
1
0
3-3
1
5
Andorra Andorra
1
0
0
1
0-1
0
6
San Marino San Marino
1
0
0
1
0-5
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!