Háromnapos összetartást hirdetett Adrian Mutu, az U21-es román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az edzői karrierje elején járó korábbi csatár augusztus 3–5. között Mogoșoaian vezényelne edzéseket a korosztályos válogatottba behívott játékosoknak.
A tervek szerint az utolsó nap a másodosztályú Konstancai Farul csapatával játszhatnak felkészülési meccset a „kis trikolórok”. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közleményében ugyanakkor az olvasható, hogy a járvány alakulásának függvényében az edzőtábort halaszthatják, vagy adott esetben törölhetik is.
Adrian Mutu 23 játékosnak küldött meghívót, az FCSB-től hat, a Viitorultól öt labdarúgót válogatott be. Légiósok mindössze ketten vannak a keretben, a Serie B-ben futballozó Marius Marin és Vlad Dragomir középpályások.
Az erdélyi kluboktól csak két védőt találunk a listán, Mihai Velisar Medgyesen, Raul Opruț Nagyszebenben játszik. Utóbbi újoncnak számít az U21-es válogatottban, akárcsak George Cîmpanu, Denis Haruț és Mihai Popa.
A román válogatott a jövő évi magyar-szlovén rendezésű Európa-bajnokság selejtezőjében érdekelt, és öt mérkőzés után Dánia mögött második a csoportjában.
A szövetségi kapitánynak idén januárban kinevezett Adrian Mutu szeptember 4-én a Finnország elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozhat be a nemzeti csapat kispadján.
A selejtezőből a kilenc csoportgyőztes és az öt legjobb második jut ki a 2021-es kontinestornára, amelyet a módosított dátumok szerint két szakaszban rendeznek meg: a csoportkört március 24–31-én, a kieséses szakasz mérkőzéseit pedig május 31–június 6. között tartják.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!