Tizenhárom forduló telt el a bajnokságból, azaz már jócskán túl vagyunk az alapszakasz felén. Az erőviszonyok egy ideje kirajzolódtak, világosan látszik, hogy mely gárdák vannak harcban a legjobb hat közé kerülésért.
A mezőnyből egyértelműen kiemelkedik a Vajdahunyadi Corvinul, amely nyíltan kijelentette, hogy a feljutás a célkitűzése.
Az együttes egyedüliként még veretlen, tíz győzelem és három döntetlen a mérlege, valamint hét pontos előnnyel vezeti a ranglistát. Az éllovas védelme stabil lábakon áll, hiszen mindössze hét gólt kapott.
Mögötte rendkívül szoros az állás, ezt jól mutatja, hogy a második és a nyolcadik helyezett között alig három pont a különbség. Négy csapat is pontegyenlőséggel rendelkezik a 2–5. helyeken, a Marosvásárhelyi ASA, a Nagyváradi Bihar FC, a Bukaresti Steaua és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK.
Külön ki kell emelni az ASA-t, amely a leghatékonyabb támadásban, eddig 31 gólt szerzett a 2. Ligában.
A vásárhelyieknek a legjobb a gólkülönbségük (+16), annak ellenére, hogy az élmezőnyből a Steaua után a második legtöbb találatot (15) kapták. A fővárosi klub hiába áll felsőházi helyen, köztudott, hogy ebben az idényben sem jogosult feljutni a Szuperligába.
Az előző játéknapokon kissé teret veszített a Bihar FC, amely a győzelmi szériáját követő legutóbbi öt meccsén csak egy alkalommal húzta be a három pontot.
A Sepsi OSK formajavulást mutatott, az előző öt bajnoki mérkőzéséből négyet megnyert, ezzel hosszú idő után felsőházi helyre lépett.
A háromszékiek játéka azonban még mindig hagy kívánnivalót maga után, figyelembe véve azt, hogy szinte mindegyik meccsen a remek első félidőt pocsék második követi.
Mivel nem tudják lezárni a párharcot, szenvednek a végjátékban, ami nem mindig volt kifizetődő.
Az élvonalba való visszajutásra törekvő sepsiszentgyörgyi csapat az eredmény alakulását tekintve rendszerint szoros összecsapásokat játszik, ennek egyik bizonyítéka, hogy a jelenleg felsőházi helyeket elfoglaló együttesek között a legkevesebb gólt lőtte, 17-et, viszont a védekezésére nem lehet különösebb panasz.
A legjobb formában lévő együttes az a Metalul Buzău, amely sorozatban öt győzelemnél tart,
és ennek köszönhetően feljött a hatodik, utolsó felsőházat érő helyre, egy pont a lemaradása az ASA, Bihar FC, Steaua és Sepsi OSK alkotta négyes mögött.
Ugyanannyi pontja van a hetedik helyen álló Resicabányai CSM-nek, amely a gyengébb szezonrajt után az utóbbi fordulókban magára talált, az előző öt találkozójából egy vereség mellett négyet is megnyert.
Kisebb lépéshátrányba került a feljutást célzó FC Voluntari, amelynek teljesítménye elmarad a várakozásoktól, és nagyot kell küzdenie azért, hogy egyáltalán bejusson a play-offba.
Hasonló helyzetben van a Chindia Târgoviște, már öt pont a lemaradása a felsőházi helyekhez képest.
A szintén feljutási álmokat dédelgető klub kedden este a 13. forduló zárómérkőzésén nagyot égett hazai pályán, mivel kétgólos előnyről végül 3–2-re kikapott a 12. helyezett CS Afumați-tól, amely az ASA legyőzése után újabb nagy skalpot gyűjtött be.
A középmezőnyben még két csapat reménykedhet a felsőházban: a tavaly még az élvonalban szerepelt Jászvásári Poli egyelőre távol került ettől, miután hétfőn megsemmisítő vereséget szenvedett a Marosvásárhelyi ASA otthonában, valamint a Concordia Chiajna, amely viszont hullámzó teljesítményt nyújt.
Az alapszakasz végéig még nyolc forduló maradt hátra, ebben az évben négy mérkőzést tudnak le a gárdák, majd a két hónapos téli szünet után február második felében a maradék négy játéknappal folytatódik a küzdelem.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 13 | 10 | 3 | 0 | 21-7 | 33 |
2 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 13 | 8 | 2 | 3 | 31-15 | 26 |
3 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | 13 | 8 | 2 | 3 | 25-14 | 26 |
4 | Bukaresti Steaua Steaua | 13 | 8 | 2 | 3 | 24-17 | 26 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 13 | 8 | 2 | 3 | 17-12 | 26 |
6 | Metalul Buzău Metalul | 13 | 8 | 1 | 4 | 25-12 | 25 |
7 | Resicabányai CSM Resicabánya | 13 | 8 | 1 | 4 | 24-13 | 25 |
8 | FC Voluntari Voluntari | 13 | 6 | 5 | 2 | 16-11 | 23 |
9 | Chindia Târgoviște Chindia | 13 | 6 | 3 | 4 | 24-14 | 21 |
10 | Jászvásári Poli Jászvásár | 13 | 6 | 3 | 4 | 14-14 | 21 |
11 | Concordia Chiajna Chiajna | 13 | 6 | 2 | 5 | 23-14 | 20 |
12 | CS Afumaţi Afumaţi | 13 | 6 | 2 | 5 | 19-16 | 20 |
13 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 13 | 4 | 3 | 6 | 12-23 | 15 |
14 | CSM Slatina Slatina | 13 | 3 | 4 | 6 | 15-18 | 13 |
15 | Bákói FC Bákó | 13 | 3 | 4 | 6 | 12-19 | 13 |
16 | Sellenberki SK Sellenberk | 13 | 3 | 3 | 7 | 21-22 | 12 |
17 | Újszentesi SK Újszentes | 13 | 3 | 3 | 7 | 17-25 | 12 |
18 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 13 | 2 | 5 | 6 | 11-18 | 11 |
19 | Besztercei Gloria Beszterce | 13 | 2 | 4 | 7 | 12-23 | 10 |
20 | CS Tunari Tunari | 13 | 1 | 5 | 7 | 12-23 | 8 |
21 | Câmpulung Muscel Câmpulung | 13 | 2 | 2 | 9 | 8-30 | 8 |
22 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 13 | 1 | 1 | 11 | 10-33 | 4 |
A Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) megtartotta szokásos heti elemzését az elmúlt forduló Szuperliga-mérkőzéseiről, és elismerte, hogy a Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda találkozón Iuliana Demetrescu jogtalanul ítélt tizenegyest a hazai csapat javára.
Hamar megtalálták Kevin Constantine utódját a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatánál. A választás lett szakvezetőre esett, Peteris Skudra korábban a legerősebb orosz ligában és több bajnokságban is tevékenykedett edzői pályafutása során.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!