Érdekesség, hogy a háromszéki klub 2018 márciusában ugyancsak az Ilfov megyeiek ellen avatta fel az élvonalban a felújított Szemerja-lakótelepi stadiont. Az a mérkőzés 2–2-es döntetlennel zárult a bajnokság alsóházi rájátszásában, és Diószegi László reméli, hogy ha időben helyreállnak a dolgok a klub háza táján, ezúttal sikerül megszerezni a győzelmet.
A jelenlegi szabályok szerint a stadion befogadóképességének 50 százalékában lehetnek nézők azokon a településeken, ahol nem érte el a hat ezreléket a fertőzöttek száma.
A kormány múlt hét végén meghozott döntései nyomán csak a beoltottak és a betegségen átesett személyek vehetnek részt a mérkőzéseken, tehát nagyjából négyezer néző foglalhat helyet az új stadion lelátóin.
Mivel azonban Székelyföldön alacsony a beoltottak száma, vélhetően ennél jóval kevesebben látogatnak majd ki az új stadionban rendezendő első mérkőzésre.
„Amikor már azt hittem, hogy végre valamelyest normalizálódik a helyzet és újra megtelhetnek a stadionok, az újabb szigorításokkal sajnos egyre inkább térünk vissza a korábbi állapotokhoz” – fejezte ki sajnálatát a klubelnök.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!