Hirdetés

A vereség után sem csüggednek a magyarok

Küzdöttek a magyarok, de nem sikerült pontot csenniük az olasz válogatott otthonából
Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Facebook oldala

2022. június 08., 12:35

A magyar labdarúgó-válogatott idegenben szenvedett 2–1-es vereséget a regnáló Európa-bajnok olaszokkal szemben a Nemzetek Ligája 2. fordulójában. A vendégek szövetségi kapitánya, Marco Rossi korántsem volt csalódott, elégedetten nyilatkozott.

2022. június 08., 12:35

„Az első félidőben nem tudtuk érvényesíteni azt, amit szerettünk volna. A két nap kevés volt a felkészülésre az angolok elleni találkozó után. Az olaszok pozíciós játéka nem feküdt nekünk, le akartuk őket lassítani, hogy ne tudjanak a középpályán adogatni, és hosszú labdákkal indítani, le akartuk zárni a széleket, de ez nem sikerült. A második félidőben rendeztük a sorainkat, jól játszottunk, a cserékkel tudtunk frissíteni.

Ez a vereség vállalható, belefér, egyébként sem várható el tőlünk, hogy nyerjünk az Európa-bajnokok ellen. Nem szabad túl nagy nyomást helyezni a srácokra, igaz lesz ez a németek elleni meccsre is.

Az olaszoknak minőségi keretük van, Serie A-játékosokkal, és ahogy már említettem, Európa-bajnokokkal” – kezdte az értékelést Marco Rossi.

Hirdetés

Az olasz szakember hozzátette azt is, hogy ő elégedett a csapat teljesítményével, érzése szerint az összes játékos kiadta magából a maximumot és minden erejével küzdött.

A kezdőcsapat összeállításakor úgy ítélte meg, hogy az angolok elleni kezdőhöz képest nem kell sok változtatás, mert nem fáradtak a játékosok.

„Nem volt gond a játékosok fizikai állapotával, főleg a második félidőben nem hiszem, hogy bárki láthatta volna ennek jelét. Úgy éreztem, hogy a négy napon beleférhet a két meccs, bírni fogják a srácok” – fogalmazott a magyarok szövetségi kapitánya.

A mérkőzés után megszólalt Schäfer András is, aki sajnálja a második bekapott gólt, azonban érzése szerint összességében megérdemelten győzött az olasz válogatott.

Az első félidőben látszott rajtunk a fáradtság, sajnos a végén jött egy butuska gól és már nem tudtunk kiegyenlíteni. Sajnálom, hogy így alakult, a második félidőben mindent megtettünk”

– mondta a 23 éves középpályás.

A vereség ellenére két játéknap után a magyarok a második helyet foglalják el az A divízió harmadik csoportjában.

A következő mérkőzésüket a Puskás Arénában fogják játszani, ahol Németországot látják vendégül, szombaton 21.45-től.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Három mérkőzésen játszott, még nem volt kezdő az FK Csíkszereda korábbi sztárja

Sajtóhírek szerint remekül érzi magát új állomáshelyén az FK Csíkszereda volt játékosa, Anderson Ceará. A brazil szélső a National Bank of Egypt SC színeiben eddig három mérkőzést játszott, egyiket sem kezdőként.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

A Juventus és a Milan is a Ferencváros ellenfelei között az Európa Ligában

Megismerte ellenfeleit a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga főtábláján. A magyar bajnoki ezüstérmes többek között két olasz topcsapattal, a Juventusszal és a Milannal is találkozik.

Corbu góllal repítette az FTC-t az EL-főtáblára, drámai módon búcsúzott a Craiova

Betalálnia sem sikerült Örményországban az Universitatea Craiovának, amely a hajrában kapott góllal búcsúzott az Európa Ligától. A Ferencváros magabiztosan verte török ellenfelét, a sikerből Marius Corbu góllal vette ki a részét.

Izlandon debütál a nemzetközi porondon az FK Csíkszereda női csapata

Fennállása első nemzetközi kupamérkőzésére készül az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata. Kollár Péter együttese szerda este az izlandi Breidablik UBK otthonában kezdi meg szereplését az UEFA női Európa-kupában.

A BL rájátszásának egyik visszavágóját vezeti Kovács István

Újabb fontos Bajnokok Ligája-mérkőzésen fújja a sípot Kovács István: a nagykárolyi bíró a Sabah Baku–Hapoel Beer Sheva párharc keddi visszavágóját vezeti a sorozat rájátszásában.

A Fradi nyert Törökországban, a Craiova nem bírt örmény ellenfelével

Nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét az Universitatea Craiova az Ararat-Armenia ellen, míg a Ferencvárosi TC győzni tudott a Trabzonspor otthonában. A magyar gárda így előnyből várhatja az Európa Liga-selejtező playoffjának visszavágóját.

Elismerik a teljesítményüket – Európa élmezőnyében a romániai játékvezetők

Miközben a romániai játékvezetők teljesítményét hazai szinten több kritika éri, nemzetközi megítélésük továbbra is kifejezetten kedvező: Románia négy bíróval képviselteti magát az európai élmezőnyben.

Corbu újabb gólja ismét három pontot ért a Ferencvárosnak (videóval)

A Ferencváros Marius Corbu góljával 1–0-ra nyert a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó NB I. negyedik fordulójának hétfői zárómérkőzésén.

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!