A kézdivásárhelyiek talán soha nem uralták így idegenben az ellenfelüket, ám az egyéni hibák megpecsételték sorsukat. A házigazdák a 10. percben szerezték meg a vezetést és ezt félidőre megduplázták.
A kétgólos hátrány azonban nem vette el a KSE játékosainak támadókedvét és Bandi góljával szépítettek. Egy újabb hazai gólt követően Vasile Gherghe tanítványai „eldugták” a labdát, sorozatban támadtak és gólt is lőttek a 65. percben ám azt les miatt érvénytelenítették.
A 75. percben azonban beérett a sorozatos támadások gyümölcse: Locotuș góljával 3–2-re alakult az eredmény. A KSE nem érte be ennyivel, és nagy hajrába kezdett, ám ez lett a veszte: az utolsó hét percben kontrákból három gólt lőttek a zernyestiek. 6–2-re diadalmaskodtak.
„Ezt a mérkőzést nem érdemeltük meg elveszíteni, főleg nem ilyen arányban. Az eredmény nem tükrözi a pályán történteket, viszont az egész éves tevékenységet igen, hiszen a mérkőzések végére elfogy az oxigén, a játékosok nem tudnak úgy koncentrálni, ahogy kellene” – nyilatkozta a Székely Sportnak a mérkőzés után Rancz Lajos, a KSE klubelnöke.
Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 5-ös csoport, alsóház, 9. forduló:
Zernyesti Olimpic–Kézdivásárhelyi 6–2 (2–0).
A KSE góllövői: Bandi Álmos, Locotuș Miklós.
| 2023. 05. 19. 18:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | CS Păulești Păulești | 8-0 |
| 2023. 05. 20. 18:00 | Zernyesti Olimpic Zernyest | Kézdivásárhelyi SE KSE | 6-2 |
| 2023. 05. 20. 18:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 0-5 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 9 | 6 | 1 | 2 | 24-8 | 44 |
2 | CS Păulești Păulești | 9 | 4 | 2 | 3 | 15-24 | 38 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 9 | 4 | 1 | 4 | 19-14 | 32 |
4 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 9 | 4 | 3 | 2 | 23-14 | 31 |
5 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 9 | 3 | 1 | 5 | 14-22 | 28 |
6 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 9 | 1 | 2 | 6 | 12-25 | 21 |
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!