Simán, 3–0-ra nyert a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a női labdarúgó 1. Liga új idényének első játéknapján. A Borgóprundi Heniu elleni diadalból a hazaiak védője, Geréd Erika igazán kivette a részét, ő lőtte az együttes második és harmadik gólját – öt perc leforgása alatt. A lelátón ott volt a válogatott másodedzője, aki a lefújást követően megkereste a játékost, elmondta, nagy az esély, hogy ott lesz a keretben a szeptemberi párharcokra.
Azóta meg is érkezett a behívója, aminek természetesen nagyon örült a védőjátékos. A 21 éves labdarúgó súlyos sérülésen van túl, tavaly márciusban bokatörést szenvedett egy mérkőzésen. „Nagy szerencsém volt, hogy nem kellett megműteni a lábamat, de így is sokáig tartott a felépülésem. Abban az időszakban nem is tudtam a focira gondolni, az volt számomra a fontosabb, hogy újra tudjak járni” – mondta el megkeresésünkre a Vasas Femina labdarúgója.
Hozzátette, ahogy lábadozott, úgy kezdte el a könnyített edzéseket, másfél hónapig csak a bal lábával rúgta a labdát. „A maximumot adom belé mindig az edzéseken, fontos, hogy amit csinálok, azt szívből tegyem. A mostani meccsünk volt az első hat hónap szünet után, készültünk,
Nem az első behívója a válogatottba, ahol edzőmeccseken rendre szerephez jutott, eddig egy hivatalos mérkőzésen játszott harminc percet. „Nekem ez egy nagy lehetőség, a válogatottnál teljesen más edzéseken vehetek részt, ahol sokkal nagyobb a tempó, a legjobbak között lehetek, ha pedig lehetőséghez jutok, az csak bónusz számomra” – mondta Geréd.
Egy másik Vasas Femina-játékos, Ana Vlădulescu is ott van a keretben. A román csapat szeptember 12-én gyűl össze, 18-án Belgiumban vendégszerepel, 22-én pedig Mogoșoaián a horvátokat fogadják.
Addig is lejátsszák a második fordulót az 1. Ligában, a székelyudvarhelyiek pénteken 11 órától a Resicabányai Banat Girls együttesét látják vendégül.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!