A szerb fővárosban lejátszott péntek déli találkozón a román együttes negyedórát követően talált be először. Előnyét sokáig tartani is tudta, majd a 68. percben újabb gólt szerzett, öt minutummal később pedig a szünet után becserélt Omar El-Sawy beállította a végeredményt.
A marosvásárhelyi születésű játékost a legjobbnak választották az U19-es korosztályú Román Kupa döntőjében, valamint az Elit Liga fináléjában is, mindkét sorozatban diadalmaskodott az FK Csíkszereda színeiben.
A román U18-as válogatott ősszel mutatkozik be a 2023-as máltai rendezésű Európa-bajnokság selejtezőjében, amely keretében Lettországgal, Litvániával és Ausztriával találkozik. A csoport első két helyezettje jut tovább az Elit körbe, ahová akár a harmadik helyen végzett csapat is csatlakozhat.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!