A gyulakutai származású tehetséges fiatal középpályás alapembernek számít a román U17-es válogatottban, amely keretébe újra behívót kapott, és ebben a hónapban hazai pályán küzdenek az Európa-bajnoki részvételért. A selejtező elitkörében Wales, Bulgária és Svédország lesznek az ellenfelek, a mérkőzéseket március 20-án, 23-án és 26-án rendezik a bufteai labdarúgóközpontban.
Az elitkör összesen nyolc csoportgyőztese mellett a hét legjobb második helyezett is kvalifikálja magát az idei kontinenstornára, amely május 20. és június 5. között Cipruson zajlik majd.
– nyilatkozta a Székely Sport megkeresésére László Mátyás.
Mint mondta, tudatában van annak, hogy erős ellenfelekkel találkoznak, de úgy véli, hogy minden tőlük függ, mert jó csapattal rendelkeznek, és remek formában vannak, amely képes megszerezni az első vagy a második helyet.
– fogalmazott a Maros megyei labdarúgó.
László Mátyás az FCSB ifjúsági, U17-es csapatának kapitánya, és az utóbbi időben több mérkőzésen is szerepelt a felnőtt együttes keretében a Szuperligában, egyelőre azonban még nem mutatkozhatott be az élvonalban.
Kis korom óta az egész családommal néztük az élvonalbeli meccseket, és akkor nem is gondoltam volna, hogy én is a legjobbak között játszhatok, és benne lehetek az ország egyik legnagyobb csapatának keretében” – közölte László Mátyás.
Mint rámutatott, ebben a szezonban azonban fontosabb az, hogy a csapat nyerje meg a bajnokságot. „Ha összeszedjük magunkat a rájátszásra, erre nagy esélyünk van, a hátralévő tíz mérkőzés mindegyike döntőfel ér fel” – jegyezte meg a gyulakutai játékos, aki azért bizakodó, hogy amennyiben számukra jól alakulnak a dolgok, a play-offban akár pályára léphet a felnőtt együttes színeiben.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!