A 19 óra 55 perctől kezdődő sorsdöntő mérkőzés előtt a svájci fővárosban tartott hivatalos sajtótájékoztatón a kolozsvári együttes nemrég kinevezett új vezetőedzője, Edward Iordănescu elmondta, tudatában vannak, hogy nehéz mérkőzés vár rájuk, amelyen az ellenfél a favorit, mivel több lehetősége van a továbbjutásra (győzelemmel és döntetlennel is továbbjut, szerk. megj.) és a műfüves pálya is nekik kedvez. Továbbá uralják a svájci bajnokságot, ahol ebben az idényben még nem szenvedtek vereséget.
Iordănescu azonban hangoztatta, csapatának európai szinten tapasztalt és minőségi játékosai vannak, akiknek fontos, hogy
jól kezeljék a meccs közbeni fontos pillanatokat, amikor pedig a labda náluk lesz, megfelelő megoldásokat válasszanak, és ezzel eredményesek legyenek.
Mint mondta, alapul kell venniük a bajnokságban múlt hét végén Jászvásáron megnyert mérkőzést, amelyen nagyon jó játékkal lezártak egy sikertelen időszakot. Hozzátette, továbbra is vannak keretgondok, korábbról sérült labdarúgók, de
nem ezzel akar foglalkozni, sokkal inkább a rendelkezésére álló játékosokkal, mivel a hiányzók ellenére is versenyképes csapata van, amely gondot okozhat az ellenfélnek.
A CFR rutinos hátvédje, Andrei Burcă kiemelte, csak rajtuk múlik, hogy sikerül vagy nem kivívniuk a továbbjutást, és csak úgy lehetnek sikeresek, ha mindenki a legjobbját nyújtja. Jól kell alkalmazkodniuk a játékfelülethez, végig koncentráltan és határozottan kell játszaniuk, mert csak így lesz lehetőségük a továbbjutásra.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!