Hirdetés

A török gárda után a craiovaiakkal sem bírt a Kolozsvári CFR

Látványos és helyzetekben gazdag mérkőzésen osztozkodtak a pontokon
Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

Az egyenlítés még összejött, de többre már nem futotta a Kolozsvári CFR részéről az Universitatea Craiova elleni hazai rangadón. A két együttes vasárnap este látványos és helyzetekben gazdag mérkőzésen osztozkodott a pontokon.

2023. július 30., 23:51

Kevesebb, mint három nappal a labdarúgó Szuperliga harmadik fordulójához tartozó összecsapás előtt a CFR kemény csatát vívott a török Adana Demirspor ellen, csütörtökön szintén hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének első mérkőzésén.

Hirdetés

A bajnoki mérkőzés elején veszélyesebben játszott a kolozsvári csapat, Muhar került helyzetbe, de fejesénél nagyot védett a vendégek kapusa. Az Universitatea ellenben kihasználta az első lehetőségét, a 10. percben szögletet követően Alexandru Crețu talált be.

Ezután mindkét oldalon újabb helyzetek alakultak ki, majd a kolozsváriak nyomást helyeztek a craiovai kapura, és többször is egyenlíthettek volna.

Ez a szünet előtt sikerült nekik, az egyik nyári igazolás, a görög Panajiotisz Tahcidisz pontos átadását Yeboah lőtte a hálóba.

A héten edzőváltáson átesett – Laurențiu Reghecampf érkezett Eugen Neagoe helyére – craiovai alakulat mégis előnyben vonulhatott volna a szünetre, Andrei Ivan azonban kihagyta a ziccerét.

Tizenhárom új igazolás a CFR-nél

Nem kevesebb, mint tizenhárom játékos szerződtetését jelentette be eddig a nyári átigazolási időszakban a kolozsvári klub. Korábban már beszámoltunk arról, hogy Cătălin Căbuz kapus a Chindiától, a nigériai támadó Philip Otele az UTÁ-tól érkezett, az egyaránt hátvéd poszton játszó albán Arlind Ajeti, a szlovén hátvéd Matija Boben és a korábbi román válogatott Vasile Mogoș mind alsóbb osztályú olasz csapatoktól, a Pordenonétól, a Ternanától, illetve a Crotonétól szerződött a CFR-hez, míg a kongói középpályás Durel Avounou legutóbb a török másodosztályban, az Ümraniyespornál játszott.

Mint ismert, a klub legnagyobb igazolása az ukrán támadó középpályás, Jevhen Konopljanka, aki az előző idényben a lengyel MKS Cracovia játékosa volt.

Mellettük további hat labdarúgó csatlakozott a kerethez: az izraeli-portugál kettős állampolgárságú Ziv Morgan (az izraeli Kiryat Shmona csapatától érkezett) és a horvát Anton Kresic (Rijeka) a védelmet, a szintén horvát Josip Mihalic (Slaven Belupo), a görög Panajiotisz Tahcidisz (Khor Fakkan, Egyesült Arab Emírségek), a ghánai Isaac Nortey (Umm al-Fahm, izraeli másodosztály) és a fiatal Luca Mihai (Spal, olasz harmadosztály) a középpályát erősítik.

A második félidő szintén nagy helyzetekkel kezdődött, a craiovaiak csapatkapitánya, Bancu kétszer is a gólvonal elölről mentett Kresic és Yeboah fejesénél, míg a túloldalon a CFR fiatal kapusa, Răzvan Sava hárította Crețu és Raul Silva próbálkozását.

Az utolsó félórára lecsendesedett a találkozó, a győztes találat megszerzéséhez Andrea Mandorlini vezetőedző együttese volt közelebb, a csereként beállt Jefte Betancor viszont nem tudott élni a nagy lehetőségével.

• Videó: Orange Sport

A Kolozsvári CFR két győzelem után először veszített pontokat az új bajnoki idényben,

csütörtökön 21 órától pedig Törökországban kisebb bravúrt kell végrehajtania a továbbjutásért az európai porondon, ellenkező esetben idejekorán búcsúzik a nemzetközi szerepléstől.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 3. forduló:

Kolozsvári CFR–Universitatea Craiova 1–1 (1–1).

Gólszerzők: Yeboah (39.), illetve Crețu (10).
CFR: Sava – Mogoș, Kresic, Morgan – Manea, Muhar, Tahcidisz (Gneba, 62.), Avounou (Cvek, 62.), Krasniqi (Otele, 74.) – Yeboah (Betancor, 74.), Bîrligea (Deac, 78.). Edző: Andrea Mandorlini.
Universitatea: Popescu – Vlădoiu (Ndong, 75.), Zajkov, Silva, Bancu – Crețu, Screciu (Cîmpanu, 82.) – Ișfan (Markovic, 57.), Danciu, Mitriță – Ivan (Mateiu, 82.). Edző: Laurențiu Reghecampf.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 3. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!