A csütörtöki nemzetközi szereplés követően – a Konferencia Ligában 1–1-es döntetlen játszott a dán Randers ellen – a Kolozsvári CFR vasárnap késő délután a Medgyesi Gaz Metant látta vendégül a labdarúgó 1. Liga tizenegyedik játéknapján. A hazaiak trénere a rendelkezése álló keretből majdnem a legerősebb kezdőcsapatot küldte a pályára.
A meccs első gólszerzési lehetőségét a Gaz Metan értékesítette, a 12. percben Deaconu a jobb szélről ívelte be, Yuri két védő között volt szemfüles, estéből küldte a hálóba a játékszert (0–1).
A kincses város gárdája irányította a párharcot, de nehezen jutott el a kapuig. Kétszer Petrila próbálkozott távoli lövésekkel, a pihenő előtt volt a legnagyobb lehetősége, ekkor a támadó húszról épp mellé lőtt. Megtartotta előnyét tehát a medgyesi klub.
Alig hogy megkezdődött a második játékrész, kiegyenlített a CFR. A legjobb formában lévő játékosa, Petrila kihasználta, hogy a védő alászaladt Manea beívelésének, átvette, a jobb alsóba küldte (1–1).
Az 59. percben már a Kolozsvári CFR-nél volt az előny, Deac kapott remek passzt Petrilától, közelről nem vétette el a célpontot (2–1).
Teljesen megváltozott a játék képe, a hazaiak kontrollálták a mérkőzést, ellenfelüknek kevés tere volt, hogy támadásokat építgessen.
Megtartotta magabiztos előnyét a tabella élén Dan Petrescu csapata.
Labdarúgó 1. Liga, 11. forduló:
Kolozsvári CFR–Medgyesi Gaz Metan 2–1 (0–1).
Gólszerzők: Petrila (46.), Deac (59.), illetve Yuri (12.).
| 2021. 10. 01. 18:00 | CS Mioveni Mioveni | FC Argeș Pitești FC Argeș | 0-0 |
| 2021. 10. 01. 21:00 | Chindia Târgoviște Chindia | FCSB FCSB | 0-1 |
| 2021. 10. 02. 16:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Aradi UTA UTA | 2-2 |
| 2021. 10. 02. 19:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Bukaresti Rapid Rapid | 2-2 |
| 2021. 10. 03. 16:00 | FC Voluntari Voluntari | Konstancai Farul Farul | 1-0 |
| 2021. 10. 03. 18:00 | Kolozsvári CFR CFR | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 2-1 |
| 2021. 10. 03. 21:00 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | Universitatea Craiova U Craiova | 0-2 |
| 2021. 10. 04. 20:30 | Academica Clinceni Clinceni | FC Botoșani Botoșani | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 11 | 10 | 0 | 1 | 17-6 | 30 |
2 | FC Botoșani Botoșani | 11 | 6 | 4 | 1 | 12-8 | 22 |
3 | FCSB FCSB | 11 | 6 | 3 | 2 | 20-11 | 21 |
4 | FC Voluntari Voluntari | 11 | 7 | 0 | 4 | 15-12 | 21 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 11 | 6 | 1 | 4 | 17-10 | 19 |
6 | Konstancai Farul Farul | 11 | 5 | 3 | 3 | 14-6 | 18 |
7 | Bukaresti Rapid Rapid | 11 | 5 | 3 | 3 | 13-9 | 18 |
8 | Aradi UTA UTA | 11 | 4 | 5 | 2 | 11-8 | 17 |
9 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 11 | 4 | 3 | 4 | 8-6 | 15 |
10 | Chindia Târgoviște Chindia | 11 | 3 | 4 | 4 | 8-8 | 13 |
11 | CS Mioveni Mioveni | 11 | 3 | 2 | 6 | 6-13 | 11 |
12 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 11 | 1 | 7 | 3 | 9-11 | 10 |
13 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 11 | 2 | 3 | 6 | 8-13 | 9 |
14 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 11 | 2 | 2 | 7 | 8-14 | 8 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 11 | 2 | 1 | 8 | 9-26 | 7 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 11 | 0 | 3 | 8 | 9-23 | 3 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!