Hazai döntetlennel visszajutott a román élvonalba címmel számol be a Chindia Târgoviște elleni mérkőzésről a Nemzeti Sport, megjegyezve, hogy „bár a szezon javát a második helyen töltötte a Sepsi, az utolsó összecsapás nem volt egy diadalmenet, hiába volt már egy döntetlen is elég számára a feljutáshoz”. A lefújás után kezdődött a fieszta a pályán, amikor „Hiányoztunk, A liga?” feliratú pólóban ugrált boldogan a pálya közepén Diószegi László, a Sepsi OSK klubelnöke a Liga 2-es idény lefújásakor, miután a szentgyörgyi csapat egy év szünet után visszajutott a román élvonalba – írják.
A gsp.ro „drámai feljutásról” tudósít, utalva a mérkőzés végére, amikor a Chindia Sergiu Jurj kevéssel mellé szálló fejesével közel állt a győztes gól megszerzéséhez, abban az esetben pedig a Voluntari végzett volna az egyenes feljutást jelentő második helyen.
De nem így történt, az izgalmas véghajrá dacára maradt a döntetlen, amivel megőrizte második helyét az OSK, az egy évvel ezelőtt kiesett szentgyörgyi csapat tehát azonnal vissza is jutott. A gsp.ro is kiemeli Diószegi László felhőtlen örömét, aki a lefújás után a pályára sietett, hogy a játékosokkal együtt ünnepeljen.
A liga2.prosport.ro is Diószegi Lászlót helyezi középpontba, a vele készített interjúból kiderül, a klubelnök bízik benne, hogy az élvonalban is számolhatnak legalább akkora költségvetéssel, mint a másodosztályban (a mintegy 6 millió euróra rúgó összeg a 2. Liga történetének legnagyobb költségvetése), az első évben a kiesés elkerülését tűzik ki célul,
ugyanakkor nem zárja ki az utolsó meccsen jelenlevő Marius Ștefănescu visszatérését sem, aki előtt nyitva áll a klub ajtaja.
A gsp.ro és a többi szakportál is egyetért abban, hogy a feljutással minden akadály elhárult, máris elkezdhetik a tárgyalásokat a klub egykori játékosával, aki 2024-ben a FCSB csapatához távozott Sepsiszentgyörgyről, 1.3 millió euróért. A piros-fehér színekben 191 mérkőzésen 37 gólt és 26 gólpasszt jegyző támadó középpályás balul sikerült törökországi kitérő után jelenleg egy új esélyre vár.
A digisport.ro a magyarországi szaksajtót idézi arra vonatkozóan, hogy a Sepsi OSK feljutásával és az FK Csíkszereda bennmaradásával immár két székelyföldi csapattal kell számolni a román élvonalban.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!