A 22 éves, slatinai születésű labdarúgó az FC Argeș, az olasz Padova és a svájci Lugano utánpótlásában nevelkedett, majd 2020 januárjában érkezett a Sepsi OSK-hoz. A csapat színeiben összesen 88 tétmérkőzésen lépett pályára és két találatot szerzett, valamint hat gólpasszt osztott ki. A sepsiszentgyörgyiekkel négy trófeát nyert, tavaly és idén is elhódították a Román Kupát, illetve a Szuperkupát.
Dumitrescu már nem is szerepelt a Sepsi OSK keretében az Aradi UTA ellen hétfőn este a hosszabbításban 1–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen. Ezt megelőzően derült ki ugyanis, hogy az alapemberré vált balhátvéd a cseh ezüstérmes Slavia Prágához igazolt, amely négy idényre szóló szerződést kötött vele, és
a székelyföldi klub történelmében átigazolási rekordnak számító egy millió eurót fizetett ki érte.
Távozásáról hétfőn késő délután Diószegi László klubelnök számolt be a közösségi oldalán. Mint fogalmazott, Dumitrescu a nyáron úgy hosszabbította meg a szerződését további három évre,
ha beleírják, hogy, ha valamelyik külföldi csapat egy millió eurót fizet érte, akkor elengedik. Vasárnap éjjel pedig a Slavia Prága kifizette ezt az összeget.
„Fájó szívvel, de elengedtük őt. Sajnos nem is volt más választásunk, hiszen ő is nagyon akart menni. Köszönjük neki az itt töltött éveket, és sok sikert kívánunk!” – írta Diószegi László.
Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója a Székely Sport megkeresésére elárulta, hogy a Slavia Prága pár hónapja figyelte Dumitrescut, az európai kupamérkőzéseken nagyon jól játszott, és meglátása szerint ez győzte meg őket, hogy vásárolják meg.
– közölte.
A Sepsi OSK-val Dumitrescu közel volt ahhoz, hogy bejusson a Konferencia Liga csoportkörébe, múlt csütörtökön idegenben hosszabbítás után maradtak alul a norvég FK Bodo/Glimt elleni párharcban a playoff-körben. A Slavia Prága színeiben viszont az Európa Liga főtábláján szerepelhet, új csapata az olasz AS Roma, a svájci Servette FC és a moldáv Sheriff Tiraspol ellen játszik a csoportküzdelmek során.
A klubvezetés hamar megtalálta Dumitrescu helyettesítőjét Florin Ștefan személyében, aki 2018 és 2021 között már játszott a Sepsi OSK-nál és a csapat egyik meghatározó játékosa volt.
Ezt követően az akkori bajnoki címvédő Kolozsvári CFR-hez igazolt, ahol kevés játéklehetőséget kapott. Az előző szezonban a Bukaresti Rapidnál szerepelt, ahol szintén nem tudta beverekednie magát a kezdőcsapatba.
Egyfajta mentőöv számára a Sepsi OSK-hoz való visszatérés, két évre szóló szerződést írt alá a klubbal. „Örülünk, hogy hamar megtaláltuk Dumitrescu helyettesítőjét.
Florin Ștefan korábban kiemelkedően teljesített nálunk és ismeri a klubot, ezért esett rá a választásunk.
Amióta innen elment, keveset játszott az elmúlt években. Bízunk benne, és reméljük, hogy idővel erősítés lesz a csapat számára” – közölte a balhátvéd visszatéréséről Hadnagy Attila.
Ugyancsak a sepsiszentgyörgyi együttes keretével kapcsolatos hír, hogy megállapodás született a háromszékiek és az FK Csíkszereda között Nistor Ákos játékjogát illetően. Eszerint a 18 éves középpályás egy évre kölcsönbe kerül a csíkszeredai csapathoz.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!