A két csapat teljesen ellentétes mutatókkal rendelkezik, az SZFC öt győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, illetve jobb gólkülönbségével foglalja el az első helyet, míg a fiatal játékosokra épülő brassóiak eddig csak két pontot gyűjtöttek.
A sétatéri stadionban pénteken 15 órakor kezdődő mérkőzésen a jelenlegi járványügyi helyzet miatt a befógadóképesség 30 százalékát foglalhatják el a nézők. A találkozón azok a személyek vehetnek részt, akik legalább 10 nappal előtte megkapták a koronavírus elleni mindkét oltásadagot, illetve 72 óránál nem régebbi negatív RT-PCR tesztet, vagy 48 óránál nem régebbi negatív gyorstesztet tudnak felmutatni, valamint igazolni tudják, hogy átestek a fertőzésen, és az első pozitív teszteredmény óta legkevesebb 15, legtöbb 180 nap telt el.
A csoport másik két székelyföldi együttese is hazai pályán játszik, Sepsi OSK II. a Hermannstadt II.-t, a Kézdivásárhelyi SE a CSO Plopeni-t látja vendégül a szombati játéknapon.
A 9-es csoportban érdekelt Maros megyei csapatok közül a negyedik helyre lecsúszott Nyárádtői Unirea a listavezető Vajdahunyadi SK-val mérkőzik meg, a hatodik Szászrégeni Avântul pedig a Kolozsvári Sănătateát fogadja.
3. Liga, 5-ös csoport, 8. forduló: pénteken 15 órától Székelyudvarhelyi FC–Brassói Kids Tâmpa, Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.–Hermannstadt II.; szombaton 15 órától CS Blejoi–Barcarozsnyói Olimpic Cetate, FC Pucioasa–Brassói SR Municipal, Kézdivásárhelyi SE–CSO Plopeni.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 7 | 5 | 1 | 1 | 14-5 | 16 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 7 | 5 | 1 | 1 | 15-7 | 16 |
3 | FC Pucioasa Pucioasa | 7 | 4 | 2 | 1 | 18-9 | 14 |
4 | CS Blejoi CS Blejoi | 7 | 3 | 1 | 3 | 13-8 | 10 |
5 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 7 | 2 | 3 | 2 | 7-9 | 9 |
6 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 7 | 2 | 2 | 3 | 8-9 | 8 |
7 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 7 | 2 | 2 | 3 | 8-12 | 8 |
8 | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 7 | 2 | 2 | 3 | 8-13 | 8 |
9 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 7 | 1 | 2 | 4 | 8-16 | 5 |
10 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 7 | 0 | 2 | 5 | 4-15 | 2 |
3. Liga, 9-es csoport, 8. forduló: pénteken 15 órától Tordai Arieșul–Besztercei Gloria, Szászrégeni Avântul–Kolozsvári Sănătatea, Nyárádtői Unirea–Vajdahunyadi SK; szombaton 15 órától Marosújvári SK–Gyulafehérvári Unirea, Kudzsiri Metalurgistul–Kolozsvári Viitorul.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi SK Vajdahunyad | 7 | 6 | 1 | 0 | 23-5 | 19 |
2 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 7 | 5 | 2 | 0 | 16-10 | 17 |
3 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 7 | 4 | 1 | 2 | 10-10 | 13 |
4 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 7 | 4 | 0 | 3 | 16-9 | 12 |
5 | Besztercei Gloria Beszterce | 7 | 4 | 0 | 3 | 16-18 | 12 |
6 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 7 | 3 | 1 | 3 | 11-9 | 10 |
7 | Marosújvári SK Marosújvár | 7 | 2 | 2 | 3 | 9-12 | 8 |
8 | Tordai Arieșul Torda | 7 | 1 | 1 | 5 | 7-13 | 4 |
9 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvár | 7 | 1 | 0 | 6 | 6-19 | 3 |
10 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | 7 | 0 | 2 | 5 | 9-18 | 2 |
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!