Hirdetés

A Sepsi OSK-nak meglett a Rapid skalpja is

Teljesen megérdemelt a sepsiszentgyörgyiek győzelme
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Egy-egy találatot szerzett játékrészenként a sepsiszentgyörgyi együttes a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 3. fordulójában a Bukaresti Rapid ellen. Kétszeresen ünnepelhettek első diadalt.

2023. április 10., 22:47

Fennállása óta a háromszéki együttes még sosem győzte le a fővárosiakat: ötször találkoztak, háromszor nyert a Rapid, két alkalommal döntetlen született. A Sepsi OSK jelenlegi vezetőedzője, Cristiano Bergodi a 2007–2008-as szezonban, illetve 2018-ban is a bukarestiek kispadján ült. Ő volt az utolsó tréner, aki egy trófeát nyert a Rapiddal: 2007-ben a Szuperkupát.

Hirdetés

A két gárda a felsőházi rájátszás utolsó két helyét foglalta el, a kezdősípszókor hét pont volt a különbség közöttük.

A hétfő esti találkozó amúgy öt perccel késéssel indult a Sepsi Arénában. A Rapid-játékosok a szurkolótáboruk mellett várták ki ezen időszakot, ezzel szimpatizáltak a drukkerekkel, akik a Sepsi Aréna lelátóin nem lehettek, mert nem volt jegyük.

Jó ritmusban vágott neki a két fél, a háromszékiek voltak veszélyesebbek az elején. De igazi nagy gólhelyzetet nem tudtak összehozni.

A 26. percben a vendégek kapusa, Moldovan hibázott óriásit, saját ötöséről a közelben lévő Gheorghe-hoz passzolt, aki továbbította a játékszert, Tudorie pedig könnyedén lőtte a léc alá (1–0).

Az első játékrészben érvényesült a Sepsi OSK akarata, ellenlábasa gyengén focizott, alig ért el a kapuig.

A pihenőt követően sem változott a játék képe, rögtön az elején Matei hagyott ki egy óriási ziccert – igaz, hogy utólag leshelyzetet ítélt a játékvezető.

Egy órányi játék után éledezett a bukaresti együttes, Niczulynak kellett védenie egy nagyot. Túloldalt Gheorghe tekerte kicsivel mellé tizenötről.

A meccs csendesen csordogált, a végjátékban is a Sepsi OSK előtt adódtak kisebb lehetőségek. A 86. percben aztán Ștefănescu kettőre növelte az előnyt, tizenhatról szépen kilőtte a bal alsót (2–0).

A rendes játékidő végén Bălașa kezére esett a játékszer, miután ez a büntetőterületen belül történt, így tizenegyest ítéltek. Săpunaru csúnyán fölé bombázta.

Teljesen megérdemelt győzelmet aratott a székelyföldi csapat. Ez volt az első diadala a felsőházi rájátszás idei kiírásában, illetve először tudta legyűrni a Rapidot.

Labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás 3. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Bukaresti Rapid 2–0 (1–0).
Sepsi Aréna, vezette: Cătălin Popa.
Gólszerzők: Alexandru Tudorie (26.), Marius Ștefănescu (86.).
Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Ninaj, Bălașa, Dumitrescu – Aganovic (Ștefănescu, 68.), Păun, Rodriguez (Papa, 79.), Matei (Rondon, 79.) – Gheorghe, Tudorie (Safranko, 62.). Edző: Cristiano Bergodi.
Rapid: Moldovan – Onea, Săpunaru, Dr. Grigore, Morais – Emmers (Papeau, 62.), Albu, Kait (Luckassen, 84.) – Pănoiu (Sefer, 62.), Dugandzic, Ioniță (Ongenda, 75.). Edző: Adrian Mutu.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, rájátszás, felsőház, 3. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, rájátszás, felsőház

Konstancai Farul:
Kolozsvári CFR:
FCSB:
Universitatea Craiova:
Bukaresti Rapid:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!