A hétközi kupasiker után a Sepsi OSK visszatért Ploiești-re, ahol vasárnap a Viorel Moldovan által felkészített Chindia Târgoviște volt a háromszéki csapat ellenfele. A liga vasárnapi döntésének értelmében a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések miatt zárt kapuk mögött rendezték a mérkőzést. A jelenlegi állás szerint március 31-ig minden élvonalbeli bajnokinak ez lesz a sorsa.
A vendégek így is kaptak biztatást a helyszínen, a klub küldöttsége igyekezett hazai hangulatot varázsolni.
Az elázott pályán remek harci kedvet mutattak a kupában már elődöntős piros-fehérek, igaz, az első nagyobb helyzet Barbu előtt adódott – a gyenge lövést Niczuly szögletre tolta. A másik kapunál Fülöp István nagyszerűen elvégzett szögletét Carnat fejelte mellé a 16. percben. Ezt követően egy ideig csak mezőnyharc folyt a pályán, majd a pályaválasztó Chindia megszerezte a vezetést:
egy röviden elvégzett szöglet után Șerban beadását a középhátvéd Diallo csúsztatta fejjel a jobb alsóba (1–0).
A Sepsi OSK egyenlítő gólja ott lógott a levegőben, egy eladott labdát követően Dumiter ajtó-ablak helyzetet hagyott ki, és a vendégek hiába voltak pontrúgásokból is veszélyesek, a szünetre a Dâmbovița megyeiek megőrizték előnyüket.
A második félidő alig kezdődött el, Leo Grozavu együttese egyenlített is:
Carnat lépett meg a jobb szélen, Fülöp Istvánhoz passzolt, és a középpályás tizenhatoson kívüli lövése Diallo fején kissé irányt változtatva landolt a kapuban (1–1).
A második felvonás java részét egyértelműen a székelyföldi csapat uralta, ám a döntő ütést nem tudták bevinni Fülöpék. A mezőnyfölény ellenére az igazán nagy lehetőségek elmaradtak, ahogy az újabb gól sem érkezett meg.
A Sepsi OSK ötödik egymás elleni meccsén is veretlen maradt a Chindiával szemben, de a pontosztozkodásnak a játék képe, illetve a statisztikai mutatók alapján a piros-kékek örülhetnek jobban.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 2. forduló
| 2020. 03. 07., 14:30 | Academica Clinceni | FC Viitorul | 2–3 |
| 2020. 03. 07., 21:00 | Jászvásári Poli | Bukaresti Dinamo | 1–0 |
| 2020. 03. 08., 17:30 | Chindia Târgoviște | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 1–1 |
| 2020. 03. 09., 18:00 | FC Voluntari | Nagyszebeni Hermannstadt | 1–1 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FC Viitorul | 14 | 6 | 5 | 3 | 25–17 | 43 |
| 2. | Nagyszebeni Hermannstadt | 12 | 6 | 4 | 2 | 18–14 | 35 |
| 3. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 13 | 4 | 5 | 4 | 19–17 | 34 |
| 4. | Academica Clinceni | 14 | 7 | 0 | 7 | 14–21 | 32 |
| 5. | FC Voluntari | 14 | 6 | 3 | 5 | 16–12 | 31 |
| 6. | Jászvásári Poli | 14 | 5 | 4 | 5 | 17–17 | 30 |
| 7. | Bukaresti Dinamo | 9 | 2 | 2 | 5 | 8–11 | 25 |
| 8. | Chindia Târgoviște | 12 | 3 | 1 | 8 | 9–17 | 23 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!