Három mérkőzést játszik az Európa-bajnoki selejtezőben az U19-es válogatott, a korosztályos csapat hazai környezetben harcolhatja ki az elitkörbe kerülést, ehhez a csoport első vagy második helyén kell végeznie. Románia Andorrával, Finnországgal és Izlanddal került egy csoportba. A jövő évi korosztályos Európa-bajnokságot Wales rendezi június 28.–július 11. között. A kontinenstornára a házigazdákon kívül az elitkör 7 csoportgyőztese szerez indulási jogot.
A 2007 január 1. után született labdarúgóknak szóló selejtező nyitómérkőzésén a trikolórok Andorrát gyűrték le 4–1-re, úgy, hogy a Sepsi OSK hálóőre, Bogdan Ungureanu, illetve az FK Csíkszereda középpályása, Bödő Efraim Zoltán végig a pályán tartózkodott.
A sepsiszentgyörgyiek másik reménysége, Alin Techereș is kezdőként lépett pályára, és 74 percen át segítette csapatát, ekkor a Marosvásárhelyi ASA védője, Ștefan Senciuc váltotta őt.
Az U19-es román válogatott szombaton 16 órától az Izlandot 3–2-re verő Finnország ellen játszik.
U19-es Eb-selejtező:
Románia–Andorra 4–1 (0–0).
Gólszerzők: Toma (47.), Tomșa (58., 62.), Senciuc (83.), illetve Gonzalez Garcia (69.).
Románia: Ungureanu – Gașpăr, Racu, Fotin, Techereș (Senciuc, 74.) – Tomșa (Vereș, 65.), Bödő, Pîrvu – Toroc (Necșulescu, 46.), Stoian (Stanciu, 84.), Toma (Petculescu, 65.). Szövetségi kapitány: Adrian Dulcea.
November 15., szombat, 16:00: Románia–Finnország (Voluntari, Anghel Iordănescu Stadion, élőben a FRF.tv-n).
November 18., kedd, 16:00: Izland–Románia (Chiajna, Concordia Stadion, élőben a FRF.tv-n).
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!