Pontosan 7 hét áll a Kézdivásárhelyi SE rendelkezésére, hogy megfelelően előkészítse a tavaszi szezont a 3. Liga február 28-ai rajtja előtt. A téli alapozás elején az erőnlét fejlesztésére helyezik a legfőbb hangsúlyt, majd fokozatosan áttérnek a taktikai felkészülésre – tudtuk meg a csapat vezetőedzőjétől Liviu Negoiță-tól.
A brassói szakember a Székely Sportnak azt is elárulta, hogy a keretben lesznek változások, többen távoznak, illetve erősítéseket is kilátásba helyezett, de még korai ezekről beszélni.
Ami viszont biztos, hogy több edzőmeccset is beterveztek annak érdekében, hogy minden játékos megkapja az ilyenkor szükséges meccsterhelést.
Kezdésként szombaton déli 12 órától a másodosztályú Sepsi OSK-val játszanak felkészülési mérkőzést a sepsiszentgyörgyiek sportbázisán (a Sepsi Duna Aréna mellett).
Rá egy hétre következik a Brassói Corona, majd utána sorrendben a Marosvásárhelyi ASA, a Brassói Kids Tâmpa, az Înainte Modelu, a Bákói Aerostar és a Viitorul Onești ellen gyakorolhatják a taktikai elemeket.
A céhes városi csapat elsődleges célja továbbra is a felsőházi rájátszásbeli hely bebiztosítása, amelyre minden esélyük megvan, tekintve, hogy az eddigi 17 mérkőzésből 11-et megnyertek, 3 döntetlen és ugyanannyi vereség mellett. A második helyen telelnek, négy ponttal lemaradva az éllovas Sporting Lieşti mögött. A vezetőedző szerint jobb összpontosítással az első helyet is bebiztosíthatták volna.
„Sepsiszentgyörgyön két értékes pontot hullattunk el, illetve itthon váratlanul kikaptunk Plopenitől, ez már 5 pont, ami kis odafigyeléssel a miénk lehetett volna. Nem beszélek a Victoria Traian otthonában elszenvedett sokkszerű vereségről, amikor egy buta kiállítás megpecsételte a sorsunkat.
– vélekedett Liviu Negoiță vezetőedző.
A tavaszi idény első bajnokiját február 28-án, a 3. Liga alapszakaszának 18. fordulójában a CSO Plopeni vendégeként vívja a KSE.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!