A Sepsi OSK nagy küzdelem árán, de megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, miközben Sigér Dávid ezúttal is kulcsszerepet játszott: gólpasszt adott, irányított, és folyamatosan mozgásban tartotta a középpályát. A mérkőzés végén jókedvűen nyilatkozott a Székely Sportnak.
– mondta Sigér.
A korábbi válogatott középpályás ezúttal is a hazaiak egyik vezére volt, folyamatosan kommunikált a társakkal, irányította és buzdította őket.
„Ilyen a személyiségem, belülről jön, hogy kommunikáljak és segítsem a többieket. Ezzel is hozzá tudok tenni a csapat teljesítményéhez. 21 évesen is ilyen voltam, most 35 felé közelítve sem változott: beszéddel és játékkal is próbálok példát mutatni” – folytatta.
A gólpasszról is mosolyogva nyilatkozott: „Megérdemeltem, mert észrevettem, hogy be kell lépni a támadásba, elvállaltam, és gól lett belőle. Természetesen én kapura lövésnek szántam, de ez így lett jó. Nagyon boldog vagyok, hogy betaláltunk és nyertünk.”
A piros-fehér mezes együttes nem tudta lezárni a megmérettetést egy második góllal, sőt, a hajrában a karácsonkői alakulat többször is veszélyeztette a háromszékiek kapuját.
Fejlődnünk kell még fejben és erőnlétben is, illetve abban, hogy a cserejátékosok hamarabb felvegyék a ritmust. A Steaua ellen is ez volt, ott viszont korábban kockáztattak, és sajnos balszerencsénk volt” – értékelt a középpályás.
A vezetőedző, Ovidiu Burcă elégedett volt a győzelemmel, de hangsúlyozta, hosszú folyamat zajlik a csapatnál.
„A Steaua elleni vereség után nagyon fontos volt ez a győzelem. Hetven-nyolcvan percig teljes kontroll alatt tartottuk a meccset, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, és végre határozottabbak voltunk. A végjátékban viszont megint jött egy kis félelem, kapkodás, ez mentális dolog, amin dolgoznunk kell” – kezdett bele összegzőjébe.
A szakember szerint idő kell, hogy újra felépítsék a Sepsi OSK identitását.
„Nem lehet két hónap alatt új csapatot építeni. Megváltozott a keret, új játékosok érkeztek, más lett a szerkezet.
– emlékeztetett.
Burcă hozzátette, a háromszéki együttes célja, hogy proaktív, támadó futballt játsszon. „A román futballban a legtöbb csapat reaktív, védekezésre épít, és az ellenfél hibájára vár. Mi más utat választottunk: labdabirtoklásra, gyors átmenetekre és karakteres játékra törekszünk. Nem egyszerű, de csak így lehet hosszú távon erős jellemet teremteni” – folytatta.
A tréner szerint ismét jókor jön a válogatott szünet, mert még mindig sok a csiszolnivaló. „Sok mindenben kell fejlődnünk, új játékosokat kell beépítenünk a rendszerbe. Az ilyen válogatott szünetek mindig rendkívül értékesek, igyekszünk a lehető leghasznosabban eltölteni ezt az időszakot” – tette hozzá.
A Sepsi OSK legközelebb október 18-án lép pályára, a 2. Liga 10. fordulójában, amikor a Bákói FC vendége lesz.
Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.
Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!