Kevesen, mintegy százan voltak kíváncsiak arra, hogy a Székelyudvarhelyi FC végre kilábal-e a rossz sorozatból, újból elkezdi a pontgyűjtést. Nem volt könnyű dolga a Demény Norbert által irányított gárdának, ugyanis a Kolozsvári Sănătatea látogatott a sétatéri stadionba.
A labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoportjának tizenegyedik játéknapjának mérkőzését jobban indította az udvarhelyi együttes, a vendégeken érződött, hogy hét közben még a Román Kupa nyolcaddöntőjében pályára léptek, itt 7–0-ra maradtak alul a Petrolul Ploiești-el szemben.
Az első negyedórában Pál és Taciuc tette próbára távoli lövésekkel a kapust, de mindkétszer könnyűszerrel hárított a hálóőr. Többet volt mezőnyben, adogatott a házigazda, mégis a legnagyobb gólszerzési lehetőség a vendégek előtt adódott, Vlădău lőtt mellé ziccerben.
Már úgy tűnt, hogy gólnélküli lesz az első felvonás, a hosszabbításban szöglethez jutott a Sănătatea, a remekül beívelt labdát megcsúsztatták, a hosszún érkező Dan Romannak még arra is volt ideje, hogy átvegye, a hálóba küldje azt (0–1).
A második félidőben rutinosan védte a területet a kolozsvári gárda, párszor megcsillant a lehetőség az egyenlítéshez – a legközelebb az 56. percben, Dinu 22 méteres szabadrúgása épp, hogy mellé ment. Crișan fejesét is kitolta a léc alól a kapus, ahogy Iovu próbálkozását is.
A végjátékban büntetett a kincses város csapata: Szőlősire nem figyeltek, aki a kapu előteréből befejelte, ezzel 2–0-ra nyert a Sănătatea.
Elszenvedte hatodik vereségét a Székelyudvarhelyi FC az idei kiírásban, továbbra is ott van a kiesőzónában.
A lefújást követően az SZFC edzője, Demény Norbert így értékelt: „Ez a meccs megmutatta, hogy mi a különbség a fiatalság és a rutin között. A sok szaladás, a futás, a több helyzet nem kompenzálja a tapasztalatot. Tény, a 3. Liga egyik legjobb csapatával játszottunk.
Labdarúgás, 3. Liga, 5-ös csoport, 11.forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Kolozsvári Sănătatea 0–2 (0–1)
Gól: Dan Roman (45.), Szőlősi Márton (87.).
SZFC: Tudose – Marucza, Crișan, Bucur, Berkeczi, Izmană, Jakab (Kovács, 83.), Taciuc (Iovu, 46.), Pál (Solymosy, 73.), Dinu, Viorica (Györgydeák, 73.).
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport, 11. forduló
| 2019. 11. 01., 14:00 | Kolozsvári CFR II. | Dési Unirea | 2–1 |
| 2019. 11. 01., 14:00 | Tordai Arieșul | Váradszentmártoni SK | 2–1 |
| 2019. 11. 02., 14:00 | Lénárdfalvi Comuna | Szászrégeni Avântul | 4–2 |
| 2019. 11. 02., 14:00 | Kudzsiri Metalurgistul | Besztercei Gloria | 3–2 |
| 2019. 11. 02., 14:00 | Nagybányai Minaur | Sellenberki Viitorul | 5–0 |
| 2019. 11. 02., 14:00 | Alsógáldi Industria | Zilahi SCM | 5–2 |
| 2019. 11. 02., 14:00 | Nagyváradi Luceafărul | Gyulafehérvári Unirea | 3–2 |
| 2019. 11. 02., 14:00 | Székelyudvarhelyi FC | Kolozsvári Sănătatea | 0–2 |
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Lénárdfalvi Comuna | 15 | 10 | 4 | 1 | 40–16 | 34 |
| 2. | Nagybányai Minaur | 15 | 9 | 3 | 3 | 19–8 | 30 |
| 3. | Nagyváradi Luceafărul | 15 | 8 | 2 | 5 | 36–27 | 26 |
| 4. | Kudzsiri Metalurgistul | 15 | 7 | 5 | 3 | 21–16 | 26 |
| 5. | Sellenberki Viitorul | 15 | 6 | 7 | 2 | 23–19 | 25 |
| 6. | Besztercei Gloria | 16 | 7 | 4 | 5 | 17–19 | 25 |
| 7. | Szászrégeni Avântul | 16 | 5 | 7 | 4 | 27–21 | 22 |
| 8. | Tordai Arieșul | 15 | 5 | 7 | 3 | 19–16 | 22 |
| 9. | Váradszentmártoni SK | 15 | 7 | 1 | 7 | 29–29 | 22 |
| 10. | Dési Unirea | 16 | 6 | 3 | 7 | 19–24 | 21 |
| 11. | Kolozsvári Sănătatea | 16 | 5 | 5 | 6 | 22–21 | 20 |
| 12. | Gyulafehérvári Unirea | 15 | 4 | 4 | 7 | 21–19 | 16 |
| 13. | Kolozsvári CFR II. | 15 | 4 | 3 | 8 | 21–32 | 15 |
| 14. | Székelyudvarhelyi FC | 16 | 2 | 4 | 10 | 11–28 | 10 |
| 15. | Zilahi SCM* | 16 | 4 | 3 | 9 | 21–32 | 9 |
| 16. | Alsógáldi Industria | 15 | 2 | 2 | 11 | 16–35 | 8 |
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!