Hirdetés

A románok szövetségi kapitánya sosem látott ennyire sportszerűtlen csapatot

Gól nélküli döntetlennél szakadt félbe a mérkőzés
Fotó: frf.ro

Nagy botránnyal szakadt félbe a Románia–Koszovó párharc pénteken este a bukaresti Nemzeti Arénában, miután a vendégek két perccel a lefújás előtt levonultak a pályáról. Mindkét labdarúgó-szövetség abban bízik, hogy az UEFA neki ítéli a győzelmet.

Szoros és izgalmas csatát vívott egymással a két gárda a labdarúgó Nemzetek Ligája C divíziójában, a tét hatalmas volt, hiszen a trikolórok bebiztosíthatták volna a feljutást érő első helyüket. A mérkőzés alatt a házigazda kapufáig jutott, végig a vendégek játszottak veszélyesebben, de gól nem született.

Hirdetés

A lefújás előtt két perccel a román szurkolók skandálásaira hivatkozva a koszovói játékosok levonultak a pályáról, a játékvezető kérését is megtagadták és nem folytatták a meccset. Természetesen nagy felháborodást keltett a szituáció mindkét oldalon, a válogatottak abban bíznak, hogy az UEFA zöld asztalnál nekik ítéli a három pontot.

„Ez hihetetlen és egyben elfogadhatatlan. Ha ez más országban történik már 15 perc után eldőlt volna, hogy le kell fújni a meccset és nekünk ítélni a győzelmet. Nem láttam semmilyen transzparenst és nem hallottam semmilyen megnyilvánulást, ami Koszovó ellen irányult volna.

Ez egy előre eltervezett dolog volt arra az esetre, ha nem tudnak nyerni. Egy csapatnál sem láttam még ennyire hiányozni a fair playt, mint most”

– nyilatkozta az összecsapás után Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya az as.ro portálnak.

Kapcsolódó

A tapasztalt szakember hozzátette, hogy a vendég játékosok provokálták a hazai szurkolókat, annak ellenére, hogy a trikolórok mindvégig tisztességesen bántak velük és még csak nem is tanúsítottak agresszív játékot.

„Normális esetben, kérdés nélkül 3–0 kellene legyen javunkra, az UEFA nem is kellene ezen gondolkodjon. Felháborító, hogy ilyesmi előfordulhat. Bízom benne, hogy mielőbb tisztázódik a helyzet és kiderül, hogy sem mi, sem a szurkolóink nem sértegettük Koszovót” – mondta el Lucescu.

Ezzel szemben, a vendégek is biztosak benne, hogy őket illeti a három egység, ugyanis nem részesülhetnek ilyen bánásmódban és szentül állítják, hogy jogosan hagyták el a pályát.

Az ügy kapcsán nyilvánosságra hozta véleményét Qeqa Krelani, Koszovó legismertebb sportújságírója is.

Elmondása szerint a játékosok hősiesen küzdöttek és helyesen cselekedtek amikor elhagyták a pályát. Arra számít, hogy az UEFA mindkét felet megbünteti majd, azonban a három pontot hazájának ítélik majd.

Az Európai Labdarúgó-szövetség szabályai egyértelműen kimondják, hogy ha egy csapat megtagadja a játékot, akkor automatikusan az ellenfélnek jár a győzelem, 3–0-s eredménnyel. Egyelőre azonban még nincs hivatalos döntés.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Jól ismeri ellenfelét az Európa-liga rájátszásában a Ferencváros

A bolgár Ludogoreccel játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa-liga rájátszásában.

A legrosszabbkor bukta el veretlenségét az FTC, az FCSB számára véget ért az Európa-liga

Az Európa-liga főtáblájának zárófordulójában az FCSB és a Ferencváros sorsa is eldőlt: a bukarestiek hiába harcoltak ki döntetlent a Fenerbahce ellen, míg a magyar regnáló bajnok a legrosszabb pillanatban szenvedett vereséget.

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Marius Corbu a Ferencváros játékosa – hivatalos

A Ferencváros hétfőn késő délután a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a magyar-román kettős állampolgársággal rendelkező Marius Corbut.

Chivu csapatának meccsén bíráskodik Kovács István a BL-ben

Újabb megbízatást kapott Kovács István a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján, az utolsó fordulóban a Borussia Dortmund és az Inter párharcát vezeti.

A Ferencvároshoz igazolhat Marius Corbu

Sajtóértesülések szerint megszületett az egyezség a ciprusi APOEL és a Ferencváros között, így Marius Corbu a magyar bajnoknál folytathatja, amely hamarosan hivatalosan is bejelenti a leigazolását.

Hazai közönség előtt játszanak barátságos meccseket tavasszal a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott Szlovéniával és Görögországgal játszik barátságos mérkőzést márciusban.

Őrzi veretlenségét az FTC, simán kikapott Zágrábban az FCSB

Hét forduló elteltével továbbra is veretlen a Ferencvárosi TC a labdarúgó Európa-liga főtábláján, míg az FCSB nem tudta borítani a papírformát, és vereséget szenvedett a Dinamo Zagreb otthonában.

Az isztambuli katlanban fújja a sípot Kovács István

Újabb érdekfeszítő párharcra delegálták a nagykárolyi játékvezetőt a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján.

Bucsi Imre László: az ember, amikor kimegy a pályára zászlóval a kezében, felelősséget vállal

Közel 20 esztendeje bíráskodik, 14 éve pedig a román élvonalban tevékenykedik a sepsiszentgyörgyi Bucsi Imre-László partjelző. A civilben testnevelő tanárként dolgozó háromszéki bírót kérdeztük hivatásáról, annak árnyoldalairól és élményeiről.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!