Mihai Stoichiță, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) technikai igazgatója nemrégiben megerősítette, hogy továbbra is bizalmat szavaznak Edward Iordănescu szövetségi kapitánynak a válogatott kispadján, majd a román nemzeti gárda esélyeiről beszélt a 2024-es Eb-selejtezők kapcsán. Elmondta, hogy mindenképp szeretnének egy csoportba kerülni a magyarokkal, mivel könnyű ellenfélnek tartja őket.
Habár Magyarország remekelt az A divízió „halálcsoportjában”, Mihai Stoichiță mégis úgy véli, hogy össze lehet hasonlítani őket a románokkal, sőt, össze kellene csapjon egymással a két csapat a selejtezők során.
„Az utolsó két mérkőzésen megmutattuk mire vagyunk képesek, a magyarok ellen a motivációval nem lenne gond. Az elmúlt időszakban talán jobban játszottak mint mi, de labdarúgás szempontjából nincs nagy különbség köztük, nem hiszem, hogy ne tudnánk legyőzni őket. Bízunk benne, hogy jó sorolást kapunk és kijutunk az Európa-bajnokságra” – nyilatkozta az FRF techinkai igazgatója.
A sorsolást vasárnap tartják 13 órától, Frankfurtban.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!