A kolozsvári csapat vezetőedzőjeként pénteken a második alkalommal kinevezett Edi Iordănescu vasárnap este a Poli Iași elleni bajnokival mutatkozott be újra a címvédőnél.
Az erdélyi együttes nemrég a labdarúgó Román Kupa tizenhatod-döntőjében kapott ki a moldvai alakulattól. Kolozsváron 1–0-ra győztek Daniel Pancu tanítványai, a CFR-től pedig ezt követően távozott közös megegyezéssel Dan Petrescu.
A „vasutasoknak” sikerült visszavágni a bajnokságban a Polinak, amely házigazdaként kétgólos vereséget szenvedett vasárnap este.
A mérkőzést uraló vendégek mindkét gólját Ciprian Deac szerezte:
a kolozsváriak tízese a 14. percben akcióból, a 78.-ban pedig tizenegyesből vette be a magyar légiós, Bősz Levente kapuját.
Edi Iordănescu így három ponttal tért vissza a csapathoz, de a 42 éves bukaresti edző számára az igazi teszt csak csütörtökön következik, amikor is legénysége ki-ki meccset játszik a Young Boysszal az Európa Liga csoportkörének utolsó fordulójában.
A román bajnoknak csak a győzelem jöhet szóba Bernben a továbbjutáshoz.
A CFR egyébként minden sorozatot figyelembe véve négy negatív eredmény után ünnepelhetett újra győzelmet.
Vasárnap eredetileg két mérkőzést rendeztek volna az 1. Ligában, de az FC Viitorul–FC Hermannstadt találkozót a szebenieknél regisztrált koronavírusos esetek miatt elhalasztották.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!