Hirdetés

A Real a City-vel, az FTC a Bragával találkozik a nyolcaddöntőben

Tizenhat csapat maradt harcban a trófeáért
Fotó: Guillaume Horcajuelo/EPA/Agerpres

Csak a szokásos: Real Madrid–Manchester City párharc is lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Liverpool a Galatasarayjal, a PSG pedig a Chelsea-vel találkozik. Az Európa Ligában a Ferencváros ellenfele a portugál SC Braga lesz.

2026. február 27., 16:00

Bajnokok Ligája

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC a Sallai Rolandot foglalkoztató török Galatasarayjal találkozik.

A párharc első mérkőzését március 10-én vagy 11-én rendezik Isztambulban, a visszavágóra pedig 17-én vagy 18-án kerül sor Liverpoolban. Amennyiben a magyar játékosok mindkét oldalon pályára lépnek, akkor a sorozat történetében először fordul majd elő, hogy a kieséses szakaszban három magyar futballista szerepel.

Hirdetés

A nyolcaddöntő rangadója a Real Madrid és a Manchester City összecsapása lesz. A 2022-es BL-elődöntőben, a 2024-es negyeddöntőben, és tavaly a nyolcaddöntőbe jutásért a spanyol, a 2023-as elődöntőben az angol csapat nyerte a párharcukat. Legutóbb decemberben az alapszakaszban találkoztak, amikor a Manchester City 2–1-re nyert Madridban.

A szezon eddigi meglepetéscsapata, a norvég Bodö/Glimt a portugál Sporting CP-t kapta. A párharc győztese pedig vagy az angol listavezető Arsenallal, vagy a német Bayer Leverkusennel találkozik.

A döntőre május 30-án kerül sor a Puskás Arénában.

A nyolcaddöntő párosítása:
1. Paris Saint-Germain (francia)–Chelsea (angol)
2. Galatasaray (török)–Liverpool FC (angol)
3. Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol)
4. Atalanta (olasz)–Bayern München (német)
5. Newcastle United (angol)–FC Barcelona (spanyol)
6. Atlético Madrid (spanyol)–Tottenham Hotspur (angol)
7. Bodö/Glimt (norvég)–Sporting CP (portugál)
8. Bayer Leverkusen (német)–Arsenal (angol)

Az első mérkőzéseket március 10–11-én, a visszavágókat 17–18-án játsszák.

A negyeddöntőben:
A. 1. nyolcaddöntő továbbjutója–2. nyolcaddöntő továbbjutója
B. 3. nyolcaddöntő továbbjutója–4. nyolcaddöntő továbbjutója
C. 5. nyolcaddöntő továbbjutója–6. nyolcaddöntő továbbjutója
D. 7. nyolcaddöntő továbbjutója–8. nyolcaddöntő továbbjutója

Az első mérkőzéseket április 7–8-án, a visszavágókat 14–15-én játsszák.

Az elődöntőben:
A. negyeddöntő továbbjutója–B. negyeddöntő továbbjutója
C. negyeddöntő továbbjutója–D. negyeddöntő továbbjutója

Az első mérkőzéseket április 28–29-én, a visszavágókat május 5–6-án játsszák.

Európa Liga

A Ferencváros a portugál SC Bragával találkozik, a párharc első mérkőzésére március 12-én kerül sor a Groupama Arénában, a visszavágót pedig 18-án rendezik Bragában. A továbbjutóra a görög Panathinaikosz vagy a spanyol Real Betis vár majd. A sorsolás eredményeként lesz majd olasz párharc a legjobb 16 között – a Bologna az AS Romával csap össze –, míg a Lille az Aston Villával, a Stuttgart pedig a Portóval játszik.

A második számú európai kupasorozat döntőjét május 20-án rendezik Isztambulban.

Az EL nyolcaddöntőjének párosításai:
1. Ferencvárosi TC–SC Braga (portugál)
2. Panathinaikosz (görög)–Real Betis (spanyol)
3. KRC Genk (belga)–SC Freiburg (német)
4. Celta Vigo (spanyol)–Olympique Lyon (francia)
5. VfB Stuttgart (német)–FC Porto (portugál)
6. Nottingham Forest (angol)–FC Midtjylland (dán)
7. Bologna FC (olasz)–AS Roma (olasz)
8. Lille OSC (francia)–Aston Villa (angol)

Az első mérkőzéseket március 12-én, a visszavágókat 18-án és 19-én játsszák.

A negyeddöntőben:
A. 1. nyolcaddöntő továbbjutója–2. nyolcaddöntő továbbjutója
B. 3. nyolcaddöntő továbbjutója–4. nyolcaddöntő továbbjutója
C. 5. nyolcaddöntő továbbjutója–6. nyolcaddöntő továbbjutója
D. 7. nyolcaddöntő továbbjutója-8. nyolcaddöntő továbbjutója

Az első mérkőzéseket április 9-én, a visszavágókat 16-án játsszák.

Az elődöntőben:
A. negyeddöntő továbbjutója–B. negyeddöntő továbbjutója
C. negyeddöntő továbbjutója–D. negyeddöntő továbbjutója

Az első mérkőzéseket április 30-án, a visszavágókat május 7-én játsszák.

Konferencia Liga

Varga Barnabás csapata, a görög AEK Athén a szlovén NK Celjével találkozik a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjében. A Nyonban megtartott pénteki sorsoláson kiderült, hogy a párharc első mérkőzésére március 12-én kerül sor Celjében, a visszavágót pedig egy héttel később játsszák a görög fővárosban. Továbbjutás esetén az AEK ellenfele a török Samsunspor vagy a spanyol Rayo Vallecano lesz.

A Baráth Pétert foglalkoztató cseh Sigma Olomoucra a német FSV Mainz vár a legjobb 16 között.

A harmadik számú európai kupasorozat döntőjére május 27-én Lipcsében kerül sor.

Az EKL nyolcaddöntőjének párosítása:
1. Lech Poznan (lengyel)–Sahtar Donyeck (ukrán)
2. AZ Alkmaar (holland)–Sparta Praha (cseh)
3. Crystal Palace (angol)–AEK Larnaca (ciprusi)
4. Fiorentina (olasz)–Raków Czestochowa (lengyel)
5. Samsunspor (török)–Rayo Vallecano (spanyol)
6. NK Celje (szlovén)–AEK Athén (görög)
7. Sigma Olomouc (CZE)–FSV Mainz 05 (német)
8. HNK Rijeka (horvát)–Racing Strasbourg (francia)

Az első mérkőzéseket március 12-én, a visszavágókat 19-én játsszák.

A negyeddöntőben:
A. 1. nyolcaddöntő továbbjutója–2. nyolcaddöntő továbbjutója
B. 3. nyolcaddöntő továbbjutója–4. nyolcaddöntő továbbjutója
C. 5. nyolcaddöntő továbbjutója–6. nyolcaddöntő továbbjutója
D. 7. nyolcaddöntő továbbjutója–8. nyolcaddöntő továbbjutója

Az első mérkőzéseket április 9-én, a visszavágókat 16-án játsszák.

Az elődöntőben:
A. negyeddöntő továbbjutója–B. negyeddöntő továbbjutója
C. negyeddöntő továbbjutója–D. negyeddöntő továbbjutója

Az első mérkőzéseket április 30-án, a visszavágókat május 7-én játsszák.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Kettőből kettő a Ferencvárosnak az Európa Ligában

A Ferencváros hazai pályán Kristoffer Zachariassen duplájával 2–1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa Liga ligaszakaszának második fordulójában.

Kicsúszott a győzelem a Craiova kezéből a Konferencia Ligában

Az Universitatea Craiova csütörtökön este 1–1-es döntetlent játszott a spanyol élvonalban szereplő Getaféval a labdarúgó Konferencia Liga ligaszakaszának első fordulójában.

Két FK-játékos is pályára lépett, második helyen zárt a romániai női U19-es válogatott

Fülöp Boglárka és Nombot Annabelle is lehetőséget kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott máltai Eb-selejtezőtornáján. A csapat négy ponttal zárt, az A-ligába jutásról azonban csak a novemberi mérkőzések után születik döntés.

Válogatott szünet: átok a nagyoknak, áldás a kicsiknek?

A Nemzetek Ligája miatt beiktatott hosszabb válogatott szünet megosztja a futballvilágot. Míg a topligák élcsapatai a játékosok kiesése és a lendület megtörése miatt bosszankodnak, a kisebb klubok számára ez akár a felzárkózás lehetőségét is jelentheti.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Kirobbant a botrány a román U21-es válogatottnál

Kiütéses vereséggel zárta az Eb-selejtezőket a román U21-es labdarúgó-válogatott, amely Ibizán 7–1-re kapott ki Spanyolországtól. A kudarc után botrány robbant ki az együttesnél, a szövetség pedig azonnali belső vizsgálatot indított.

Két FK-játékossal a pályán ütötte ki Kazahsztánt a romániai korosztályos női együttes

Fölényes győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott: kedden 6–1-re verte Kazahsztánt a máltai minitornán. Az FK Csíkszereda három meghívott játékosa közül ketten is lehetőséget kaptak.

Az U18-as román fociválogatott tornagyőztes lett, az U21-esek súlyos vereséggel zárták az Eb-selejtezőt

Győzelmet jegyzett a portugáliai Négy Nemzet Tornáján a román U18-as labdarúgó-válogatott, így jó előjelekkel készül a vébére. Az U21-esek teljesen szétestek, miután elveszítették esélyüket az Eb-re való kijutásra.

Történelmi mélyponton Románia, már csak az 58. helyen áll a FIFA-világranglistán

Négy vereség után a Nemzetek Ligájában újabb visszaesést eredményezett a világranglistán: Románia az élő FIFA-rangsorban története legrosszabb helyezésére csúszott. A magyar válogatott eközben a legjobb negyven között maradt.

A sok gyenge eredmény után a 3. kalapból húzzák a román fociválogatottat az Eb-selejtezőn

A Svédország elleni vereséget követően hivatalossá vált, hogy a román labdarúgó-válogatott a harmadik kalapból várja a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását. A magyarok egyelőre a 2-esben vannak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!