A Maros megyei együttes a 12. helyen zárta az alapszakaszt, amelyben 26 pontot gyűjtött, a mérlege hét győzelem, öt döntetlen és hét vereség volt. Az újonc célja egyértelműen a bennmaradás, amit a kiváló év eleji teljesítményének köszönhetően már nagymértékben bebiztosított az alsóházi rájátszás kezdete előtt.
„A bajnokság elején szenvedtünk, az első hat mérkőzésen nem sikerült gólt szereznünk, de a játékunk kiegyensúlyozott volt. A problémáink rendezése után viszont elkezdtük a pontgyűjtést és az alapszakasz végén nagyon jól teljesítettünk. Ebben az évben mind a négy mérkőzésünket megnyertük jóval nagyobb potenciállal rendelkező csapatok ellen” – foglalta össze röviden és velősen az alapszakaszt a Székely Sport megkeresésére Adrian Pop, a Nyárádtői Unirea elnöke.
Megjegyezte, hogy a sikerük titka a normalitás, ami sajnos a román labdarúgásban kevés klubra jellemző. Teljesen megbízunk a szakmai stábban, a játékosok motivációja és személyisége, valamint az akaraterejük vitt minket előre.
– fogalmazott Adrian Pop.
Hozzátette, hogy a labdarúgóiknak kiváló felkészülési körülményekben van részük, és érdemes volt befektetni a törökországi edzőtáborba, ahol kiválóan tudtak hangolni a tavaszi szezonra. „Személy szerint nagyon bíztam benne és úgy is készültünk a télen, hogy elkerüljük a kiesést, és az utóbbi győzelmekkel úgy vélem, hogy nagy százalékban teljesítettük a célkitűzésünket” – mutatott rá a klubelnök a Székely Sportnak.
A Nyárádtői Unirea a harmadik helyről kezdi az alsóházi rájátszás A csoportjának küzdelmeit, és nagyon távol, 11 pontra van a kiesőzónától, hiszen a csoportban csak az utolsó helyezett búcsúzik a másodosztálytól, míg az utolsó előtti osztályozót játszik.
Adrian Pop közölte, szeretnék minél hosszabb ideig folytatni a remek idei sorozatukat, és amennyiben az első két fordulóban sikerül négy pontot szerezni, akkor matematikailag is bebiztosítják a bennmaradásukat.
Emellett lényeges cél számukra, hogy az idény hátralévő részében még jobban csiszolják a játékkapcsolatokat, hogy a következő szezonnak más helyzetből és nagyobb elvárásokkal vágjanak neki, már nem egy olyan csapatként, amely a bajnokság előtt állította össze a keretét.
A Nyárádtői Unirea programja az alsóházi rájátszásban:
1. forduló, március 29.: Nyárádtői Unirea–Újszentesi SK
2. forduló, április 5.: CSM Focşani–Nyárádtői Unirea
3. forduló, április 12.: Nyárádtői Unirea–Vajdahunyadi Corvinul
4. forduló, április 18.: FCU Craiova–Nyárádtői Unirea
5. forduló, április 26.: a Nyárádtői Unirea szabadnapos
6. forduló, május 3.: Nyárádtői Unirea–Metalul Buzău
7. forduló, május 10.: Nagyváradi Bihar FC–Nyárádtői Unirea
Az alsóházi rájátszás A csoportjának állása:
1. Vajdahunyadi Corvinul 29 pont,
2. FCU Craiova 27
3. Nyárádtői Unirea 26
4. Metalul Buzău 23
5. Nagyváradi Bihar FC 19
6. Újszentesi SK 15
7. CSM Focșani 14
A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.
Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.
Nem azé a magánnyugdíj-alapokban levő pénz, akinek a nevén van, hanem az államé – állapította meg az ombudsmani hivatal a parlament által a héten elfogadott, vitatott jogszabály kapcsán, amely korlátozza a hozzáférést a pénzhez.
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!