Gyengére sikeredett a bajnoki rajt a másodosztályban bemutatkozott nyárádtői csapat számára, amely hét forduló után három ponttal a ranglista 21., utolsó előtti helyét foglalja el. Az újonc az első hat meccsén még gólt sem tudott szerezni, azonban szerdán véget vetett az eredménytelenségnek. A kissé átalakított saját stadionjában lejátszott első mérkőzésen egyszer betalált ugyan, de végül egy pontot sem tudott otthon tartani a Vajdahunyadi Corvinul ellen.
„Egyértelműen többet vártunk a csapattól az eddigi találkozókon.
Aki mindegyik meccsen látta a csapatot játszani, ezt meg tudja erősíteni, mert a legtöbb mérkőzésen mi irányítottunk, vagy nagyon szoros volt a játék.
– fejtette ki a Székely Sport érdeklődésére Adrian Pop, a Nyárádtői Unirea elnöke.
Hozzátette, hogy a vajdahunyadi együttes ellen bepótolt összecsapáson az első félidőben szintén ők uralták a játékot, gólt szereztek és még betalálhattak volna, de aztán nem kezelték megfelelően a mérkőzés végét, így elveszítették az egy pontot is, amit megérdemeltek volna.
Arra a kérdésre, hogy mégis mivel magyarázzák a gyenge eredményeket, a klubvezető közölte,
több tényező befolyásolta a teljesítményüket.
Egyrészt, a Corvinul elleni mérkőzésig az összes találkozójukat idegen környezetben játszották (ebből kettőt átmeneti otthonukban, a szászrégeni stadionban), holott számukra újonc csapatként a hazai közönség támogatása nagyon fontos lett volna, másrészt a szezon elején erős ellenfelekkel játszottak.
Ez nem lesz másként a következő fordulóban sem, hiszen szombaton 11 órától Eusebiu Tudor vezetőedző gárdája az FC Voluntari otthonában kell helytálljon, amely az előző szezonban búcsúzott az élvonaltól.
Adrian Pop kiemelte,
szinte mindegyik feljutásra pályázó együttessel idegenben játszanak,
a Voluntari pedig tapasztalt csapatot alkot, de a céljuk az, hogy pontot, vagy pontokat szerezzenek.
A Nyárádtői Unirea a Román Kupa C csoportjában szerepel, ahol két meccsét hazai pályán játssza az élvonalbeli FC Hermannstadt és az Aradi UTA ellen, míg a harmadosztályú Kolozsvári Sănătateával idegenben találkozik.
„Örülünk, hogy a kupasorozat csoportkörében játszhatunk, minden mérkőzést komolyan veszünk, és mindegyikből a legtöbbet akarjuk kihozni, függetlenül attól, hogy az ellenfelünket Aradi UTÁ-nak, vagy Kolozsvári Sănătateának hívják” – jegyezte meg Adrian Pop.
Rámutatott, hogy amennyiben sikerül a továbbjutáshoz szükséges pontszámot begyűjteni,
óriási teljesítmény és bónusz lenne a klub számára.
A céljuk, hogy minél messzebb meneteljenek, a másodosztályú győztes, Vajdahunyadi Corvinul tavalyi szereplése iránymutató lehet számukra.
| 2024. 09. 28. 11:00 | FC Voluntari Voluntari | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 1-3 |
| 2024. 09. 28. 11:00 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | Sellenberki SK Sellenberk | 3-2 |
| 2024. 09. 28. 11:00 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 0-3 |
| 2024. 09. 28. 11:00 | Resicabányai CSM Resica | Concordia Chiajna Chiajna | 3-1 |
| 2024. 09. 28. 11:00 | Újszentesi SK Újszentesi SK | CSM Slatina Slatina | 2-4 |
| 2024. 09. 28. 11:00 | CSM Focşani CSM Focşani | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 0-3 |
| 2024. 09. 28. 12:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 0-1 |
| 2024. 09. 29. 11:00 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | CS Afumaţi Afumaţi | 0-3 |
| 2024. 09. 30. 18:00 | Bukaresti Steaua Steaua | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 6 | 6 | 0 | 0 | 16-6 | 18 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 7 | 4 | 3 | 0 | 6-2 | 15 |
3 | CS Afumaţi Afumaţi | 6 | 4 | 1 | 1 | 8-4 | 13 |
4 | FC Voluntari Voluntari | 7 | 3 | 3 | 1 | 10-5 | 12 |
5 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 6 | 4 | 0 | 2 | 11-8 | 12 |
6 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 7 | 3 | 3 | 1 | 7-5 | 12 |
7 | CSM Slatina Slatina | 6 | 3 | 2 | 1 | 13-2 | 11 |
8 | Resicabányai CSM Resica | 7 | 3 | 2 | 2 | 11-12 | 11 |
9 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 5 | 3 | 1 | 1 | 7-4 | 10 |
10 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 7 | 3 | 1 | 3 | 7-6 | 10 |
11 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 7 | 3 | 1 | 3 | 7-8 | 10 |
12 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 7 | 2 | 3 | 2 | 6-5 | 9 |
13 | Concordia Chiajna Chiajna | 6 | 2 | 1 | 3 | 7-10 | 7 |
14 | Sellenberki SK Sellenberk | 7 | 1 | 3 | 3 | 5-6 | 6 |
15 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 6 | 2 | 0 | 4 | 6-8 | 6 |
16 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 7 | 2 | 0 | 5 | 8-11 | 6 |
17 | Chindia Târgoviște Chindia | 7 | 2 | 0 | 5 | 6-11 | 6 |
18 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 7 | 2 | 0 | 5 | 4-16 | 6 |
19 | CSM Focşani CSM Focşani | 7 | 1 | 1 | 5 | 3-9 | 4 |
20 | 6 | 1 | 2 | 3 | 2-5 | 3 | |
21 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 7 | 0 | 3 | 4 | 1-8 | 3 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!