Minden szempontból keserves szezonon van túl a Sepsi OSK: kiesés nyolc év élvonalbeli szereplés után, látványosan visszaeső forma, és ezzel együtt apadó nézőszám. Bár az idény elején még gyakran javarészt megtelt a stadion, a gyengülő játék és eredménytelenség hatására fokozatosan csökkent az érdeklődés.
A szezon harmadik fordulójában, a Bukaresti Dinamo elleni rangadóra még 6500-an látogattak ki – ez volt a csúcs –, de ezt követően folyamatosan csökkent a nézőszám. November végén, a Gloria Buzău elleni találkozón csak 1500 szurkoló volt jelen, ami az idény egyik leggyengébb mutatója volt.
A mélypontot a Konstancai Farul elleni alapszakaszmeccs hozta el, ahol 1366 néző jelent meg.
Az alsóházi rájátszás sem hozott komoly áttörést a lelátói oldalon: a Gloria Buzău elleni hazai rajtra 1560, a Hermannstadt elleni mérkőzésre 2400 drukker volt kíváncsi.
Ugyanakkor ahogy nőtt a tét és egyre valószínűbbé vált a kiesés veszélye, a közönség is visszatalált a lelátóra.
A Farul elleni sorsdöntő ütközeten már 4000, az Oțelul elleni találkozón pedig 5500 néző buzdította a csapatot – utóbbi a tavaszi szezon legmagasabb hazai nézőszáma volt. A végső, létfontosságú hazai mérkőzésre az FC Botoșani ellen 3000 szurkoló látogatott ki a Sepsi OSK stadionjába, amely összesen 8400 fő befogadására alkalmas.
A teljes idényt nézve átlagosan 2924-en voltak kíváncsiak a Sepsi OSK hazai mérkőzéseire, míg ugyanez a szám a tavalyi szezonban 3737 volt.
A két évvel ezelőtti szezonban pedig még ennél is magasabb számot sikerült elérni, 3866-ot.
A piros-fehérek meccseire nagyjából 50 ezer néző volt kíváncsi összesen az idény során – ennél kevesebbet csak a Slobozia, Buzău, Botoșani és Farul csapatai produkáltak. Az idény legnézettebb csapata az FCSB lett (313 295 néző összesen), megelőzve a Rapidot (223 479) és a Dinamót (214 043).
Érdekesség, hogy a kieső zónában végző csapatok közül a Sepsi OSK szurkolói aktivitása így is az egyik legstabilabbnak bizonyult, míg a Farul és a Botoșani például az idény nagy részében még alacsonyabb számokat produkált.
Bár átlagban kevesen voltak kíváncsiak a Sepsi OSK-ra, amikor igazán számított, a szurkolók nem maradtak távol: a sorsdöntő meccseken újra megmozdult a szurkolótábor.
A stadion hangulata a kritikus meccseken újra érezhetően felfokozott volt – dobok, zászlók és a megszokott szurkolói rigmusok emlékeztették a csapatot arra, hogy nincs egyedül.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!