A torinóiak múlt héten idegenbeli góllal ejtették ki az AC Milant, miközben a Napoli 2–1-es összesítéssel jutott túl az Internazionalén. A döntőt a római Stadio Olimpicóban rendezték, az elődöntő visszavágóihoz hasonlóan zárt kapuk mögött.
A rendes játékidő leginkább a kapusokról szólt, a kékeknél Alex Meretnek bőven akadt védeni valója, de a nagyobb bravúrokat Gianluigi Buffonnak kellett bemutatnia.
A 42 éves klasszis többször is megmentette csapatát a fináléban, végül mégsem ő lett a mérkőzés hőse.
Az első félidő közepén Insgine egy szabadrúgásból a kapufára tekerte a labdát, a Napoli ugyanakkor a 90+3. percben is közel állt a gólszerzéshez, de Nikola Maksimovic fejesénél Buffon nagyot védett, a kipattanót pedig a csereember Elif Elmas két méterről nem tudta a kapuba juttatni.
Hosszabbítás helyett azonnal következett a büntetőpárbaj, és Dybala tizenegyesét remek érzékkel védte Meret. Insigne nem hibázott, Danilo viszont csúnyán a keresztléc fölé bombázta a labdát, míg az Intertől kölcsönvett Politano némi izgalommal ugyan, de értékesítette a sajátját. A Napoli így két sorozat után már 2–0-ra vezetett, a folytatásban Bonucci, Maksimovic, Ramsey, valamint Milik is betalált – a lengyel csatár pedig eldöntötte a párbajt.
A Napoli labdarúgói 2014 után először emelhettek a magasba trófeát, a déliek abban az évben a Coppa Italiát és az Olasz Szuperkupát is megnyerték.
Érdekesség, hogy a nápolyiakat irányító Gennaro Gattusónak – aki a szezon közben a menesztett Carlo Ancelottitól vette át a balhéktól sújtott csapatot – ez az első megszerzett trófeája edzőként.
A 2013-ban visszavonult védekező középpályás játékosként tíz serleget nyert a Milánnal (köztük három bajnokságot, két Bajnokok Ligáját és egy Olasz Kupát), az olasz válogatottal pedig világbajnok lett 2006-ban.
A Napoli 1961, 1976, 1987, 2012 és 2014 után hatodik alkalommal diadalmaskodott az Olasz Kupában.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!