Az utolsó fordulót rendezték az elmúlt hét végén a labdarúgó 4. Liga, Hargita megyei bajnokság nyugati csoportjában. A találkozók kezdő sípszója előtt már tudni lehetett, hogy a Nagygalambfalvi SE nem csúszhat le az első helyről, üldözője, a Székelykeresztúri Egyesülés ugyanis pénteken pótolta egyik elhalasztott találkozóját, ezen pedig vereséget szenvedtek.
A nagygalambfalviak így különösebb tét nélkül léphettek pályára, saját közönségük előtt nem botlottak, behúzták a győzelmet, így ők készülhetnek a megyei bajnokság döntőjére.
A nyugati csoportból a Székelyvarsági Tartód és a Betfalvi Küküllő esett ki, utóbbi ádáz küzdelemben maradt alul, pedig egy diadallal jövőre is ezen a szinten folytathatta volna.
A címvédő székelykeresztúriak végeztek a második, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyére a Lövétei Egyesülés állhatott.
A Hargita megyei labdarúgó-bajnokság két csoportgyőztese, a Gyergyószentmiklósi VSK (keleti csoport) és a Nagygalambfalvi SE június 2-án és június 9-én, oda–visszavágós rendszerben dönti el, hogy ki lesz a megyei bajnok, ki vehet részt a 3. Ligába jutásért kiírt megyék közti osztályozón. A mérkőzések sorrendjét hétfőn, május 27-én 18 órától sorsolják ki az udvarhelyi sportcsarnokban.
Hargita megye bajnokcsapata Szeben megye legjobbjával játszik majd osztályozót a 3. Ligába jutásért (június 15-én és 22-én).
Nagygalambfalvi SE–Szentegyházi Vasas 5–1 (3–0)
Gólszerzők: Tánczos Tamás (12. perc), Gergely Tibor (20.), Szígyártó Szabolcs (39.), Feleki Ernő (65.) és Csíki Dénes (72.), illetve Balázs László (87., öngól). Tudósított: Vajda Antal.
Szentábrahámi Andycom SE–Homoródalmási Homoród 2–6 (0–2)
Gólszerzők: Gábor Pepi (60.) és Gindella Viktor Levente (72.), illetve Kolozsi László (20., 66. és 85.), Sorbán Előd (38.), Balogh Zsolt (55. és 57.). Tudósított: Lőrincz Attila.
Udvarhelyi Roseal–Udvarhelyi Sporting 5–1 (4–1)
Gólszerzők: Gagiu Zsolt (9. és 37.), Murvai István (19. és 36.), Orbán Róbert (75.), illetve Mihály Árpád (34.). Tudósított: Somolyák István.
Székelyvarsági Tartód–Lövétei Egyesülés 2–5 (1–3)
Gólszerzők: Pál Attila (37.) és Berkeczi Ervin (58.), illetve Pál Sándor (19.), Kelemen Emil (27.), Mihály István (40.), Orbán Nándor (51.) és György István (85.). Tudósított: Péter József.
Agyagfalvi Lendület–Székelykeresztúri Egyesülés 2–4 (0–2)
Gólszerzők: Sorbán István (58.) és Barabás Barna (65.), illetve Fazakas Norbert (10.), Tódor Attila (26.), Kovács Ákos (73., büntetőből) és Báró István (83.). Tudósított: Somolyák István.
Betfalvi Küküllő–Farkaslaki SE 4–5 (3–2)
Gólszerzők: Tiboldi József (10. és 24.), Zoltáni Róbert (34.), Gagyi Zoltán (89.), illetve Boda Krisztián (35. és 78.), Fancsali Levente (45. és 66.), Sipos Árpád (70.). Tudósított: Vajda Antal.
Zetelaki Fenyő–Malomfalvi Fiatalság 5–1 (1–1)
Gólszerzők: Vincze Róbert (35. és 48.), Mózes Tamás (57.), Miklós Csongor (75.), Simon Norbert (91.), illetve Szász Dénes (6.). Tudósított: Péter József.
Pótolták a 24. fordulóból elhalasztott mérkőzést:
Székelyudvarhelyi Roseal–Székelykeresztúri Egyesülés 2–1 (1–0)
Gólszerzők: Izsák Hunor (22.perc) és Adrian Tira (57.), illetve Lázár Zsolt (77.). Tudósított: Lőrincz Attila.
Labdarúgó 4. Liga, Hargita megye, Nyugati csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Nagygalambfalva | 26 | 19 | 2 | 5 | 66–36 | 59 |
| 2. | Székelykeresztúri Egyesülés | 26 | 17 | 3 | 6 | 92–40 | 54 |
| 3. | Lövéte | 26 | 17 | 2 | 7 | 59–37 | 53 |
| 4. | Székelyudvarhelyi Roseal | 26 | 13 | 6 | 7 | 49–28 | 45 |
| 5. | Farkaslaka | 26 | 13 | 3 | 10 | 64–46 | 42 |
| 6. | Malomfalva | 26 | 12 | 4 | 10 | 60–61 | 40 |
| 7. | Székelyudvarhelyi Sporting | 26 | 11 | 5 | 10 | 66–76 | 38 |
| 8. | Zetelaka | 26 | 11 | 3 | 12 | 42–45 | 36 |
| 9. | Homoródalmás | 26 | 10 | 3 | 13 | 65–72 | 33 |
| 10. | Agyagfalva | 26 | 8 | 8 | 10 | 55–50 | 32 |
| 11. | Szentegyháza | 26 | 10 | 2 | 14 | 53–64 | 32 |
| 12. | Szentábrahám | 26 | 6 | 3 | 17 | 49–83 | 21 |
| 13. | Betfalva | 26 | 5 | 5 | 16 | 34–67 | 20 |
| 14. | Székelyvarság | 26 | 4 | 3 | 19 | 37–86 | 15 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!