A már biztosan bajnok Ferencváros az Újpestet látta vendégül a labdarúgó NB I 31. fordulójának szombati zárómérkőzésén. Az összecsapást majdnem telt ház előtt rendezték.
A párharcot végig a zöld-fehér alakulat uralta, sokkal több helyzetet dolgozott ki. A fölényét a második játékrész elején tudta góllá váltani, ekkor Boli pöckölte közelről a hálóba a labdát.
A folytatásban az újpestiek próbálkoztak az egyenlítéssel, pár kisebb lehetőségen kívül nagyon nem volt erre esélyük.
Az idény során a Fradi háromból háromszor 1–0-ra verte az Újpestet, mindhárom meccsen Boli gólja döntött.
A nap további összecsapásain a nemzetközi kupaindulásért küzdő Mezőkövesd hazai környezetben gyűrte le a már biztosan második MOL Fehérvárt. A hazai csapat egy teljes félidőt emberhátrányban futballozott, és a sikert érő gólt a 93. percben szerezte meg.
A kupamérkőzéseket is beleszámítva az újraindulás után ez volt a kövesdiek első győzelme, és a bravúrral biztosították, hogy ebben a fordulóban biztosan maradnak a harmadik helyen.
A Puskás Akadémia hazai pályán múlta felül a kiesés elől menekülő Paksot. A felcsútiak ezzel pontszámban újra utolérték az Európa-liga indulást érő harmadik helyen álló Mezőkövesdet.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!