
Döntetlenről indult a labdarúgó 2. Ligába jutásért zajló osztályozó döntőjének szerda délutáni Maros megyei visszavágója, miután múlt hétvégén Besztercén 2–2-re végeztek a csapatok.
Hatalmas érdeklődés övezte a mérkőzést, amelynek elején a hazaiak irányítottak és veszélyesebben játszottak. Megvoltak a lehetőségeik is, szöglet után Savin fejese, majd később Astafei lövése fölé szállt. A másik oldalon a vendégek Davordzie révén kerültek helyzetbe, aki mellé célzott.
Aztán a 31. percben a nyárádtőiek próbálkozásai eredményre vezettek, Fülöp István szabadrúgását követően Astafei csakúgy, mint az első mérkőzésen, ismét fejjel talált be.

Kevéssel ezután a Gloriának megvolt az esélye az egyenlítésre, Davordzie befejezése ezúttal is pontatlan volt, majd a szünet előtt Vlad Mihalcea nagy ziccert hagyott ki. A nyárádtői csapat pedig növelhette volna előnyét, de Fülöp István helyzeténél és Abel Popa fejesénél is nagyot mentett a vendégek kapusa, így maradt az 1–0-s hazai vezetés.
Nagy helyzetekkel kezdődött a második félidő, előbb újabb egyenlítési lehetőséget szalasztott el a besztercei együttes, Ganeának kellett védenie, majd a nyárádtőiek válaszként Fortes lövésével voltak közel a gólhoz, de Mociu hárított. Kevéssel ezután ismét veszélyben forgott a két kapu, Davordziét ziccerben blokkolta Ganea, Fülöp közeli lövése pedig célt tévesztett.

Aztán a 68. percben összejött az egyenlítés a Gloriának,
egy gyenge közeli beadásnál rossz helyre ütötte ki a labdát a hazaiak kapusa, Vasile Mihai pedig lecsapott erre és a hálóba lőtt.
Szinte egyből visszavehette volna a vezetést Nyárádtő, azonban Astafei a kapu közeléből az oldalhálóba fejelt.
Kevéssel ezután viszont már nem hibázott, közelről bólintott a kapuba, így ismét a hazaiaknál volt az előny.

A hátralévő időben okosan játszottak a házigazdák, akik magabiztosan tartották az előnyüket, a beszterceiek pedig nem tudtak komoly helyzetet kialakítani, így Nyárádtő végül 2–1-re diadalmaskodott, és kiharcolta a feljutást.
A találkozó után fergeteges ünneplés kezdődött a pályán, majd a nyárádtői játékosok tűzijáték közepette a magasba emelték a bajnoknak járó trófeát és átvették az érmeket.
Florentin Petre vezetőedző csapata történelmet írt, a nyárádtői labdarúgóklub hat éves fennállása
során a 3. Ligában töltött négy idény után magasabb szintre jutott és a következő szezont már a 2. Ligában kezdheti.

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!