Fülöp István 2023 nyarán igazolt a megyeszékhely közelében fekvő kisváros együtteséhez, amellyel kiváló szezont tudott maga mögött a harmadosztályban.
Meghatározó játékosnak számított és a végén kiharcolták a feljutást a 2. Ligába. A magasabb szinten azonban nagyon kevés lehetőséghez jutott, így távozni kényszerült.
A 34 éves, a Maros megyei Sáromberkén született labdarúgó nem szerződött messzire, a Marosvásárhelyi SE kedden este jelentette be az érkezését, amelynek színeiben a tavaszi szezonban újra a 3. Ligában bizonyíthat.
„István a pályán igazi vezéregyéniség, remek helyzetfelismeréssel és technikai tudással. Mindig is az a játékos volt, aki képes váratlan megoldásokkal meccseket eldönteni, és mostantól a mi színeinkben bizonyíthatja, hogy még mindig meghatározó szereplője lehet a bajnokságnak” – mutatták be az új szerzeményt a Marosvásárhelyi SE közösségi oldalán.
Fülöp István a Szászrégeni Avântul csapatánál kezdte felnőtt pályafutását, majd az FC Botoșani-hoz került, amellyel a 2012–2013-as szezonban megnyerte a másodosztályú bajnokságot.
Az élvonalban a moldvai együttes meghatározó játékosává vált, a klubnál összesen öt szezon alatt 113 mérkőzésen 26 gól és 21 gólpassz volt a mérlege.
Aztán 2017-ben a magyar élvonalba a Diósgyőri VTK-hoz igazolt, ahol mindössze egy fél évet töltött, majd júliusban a román élvonal akkori újoncához, a Sepsi OSK-hoz igazolt kölcsönbe. A háromszékieknél huszonnyolc bajnoki mérkőzésen kilencszer volt eredményes a 2017–2018-as szezonban, majd a Sepsi 2018 nyarán végleg szerződtette a DVTK-tól.
Fülöp öt szezont játszott a Sepsi OSK színeiben, ahol eredményes időszakot töltött. Összesen 94 mérkőzésen lépett pályára, 18 találat és 19 gólpassz fűződik a nevéhez, és a 2021–2022-es szezonban megnyerte a Román Kupát a székelyföldi klubbal.
A marosvásárhelyi klub az elmúlt napokban további két helyi játékost szerződtetett. A mindössze 17 éves László Mátyás az FCSB-től érkezett, ahol alapembernek számított az ifjúsági csapatoknál. A gyulakuti származású védekező középpályás korábban a Marosszentgyörgyi Kinder utánpótlásában nevelkedett. A 24 éves belső védő, Alexandru Core Marosvásárhelyen született, a CS Mioveni csapatától igazolt az SE-hez, korábban a Viitorul Pandurii Târgu Jiu, a Jászvásári Poli és a Ceahlăul Piatra Neamț játékosa volt.
Mellettük Loren Daniel Iovița is a marosvásárhelyi együttest választotta, a 23 éves ugyancsak belső védő poszton játszó labdarúgó legutóbb a Nagyváradi Bihar FC csapatának volt a tagja.
A Marosvásárhelyi SE keretéhez korábban még hárman csatlakoztak, Victoraș Astafei és Bogdan Piper a másodosztályú Nyárádtői Unireától, míg Bogdan Lazăr a Gyulafehérvári CSU-tól érkezett.
A Mihai Ianc vezetőedző által irányított csapat eddig három barátságos mérkőzést játszott. Előbb hazai pályán 3–1-re nyert a Kolozsvári Viitorul ellen, majd 1–1-es döntetlent ért el a Székelyudvarhelyi FC vendégeként, végül 3–1-re kikapott otthon a Kolozsvári Sănătateától. A tervek szerint még három felkészülési meccset játszanak, a Zilahi SCM, a Szászrégeni Avântul és a Gyergyószentmiklósi VSK lesz az ellenfelük.
A Marosvásárhelyi SE a hetedik helyen tölti a téli szünetet a harmadosztályú bajnokság 7-es csoportjában. Az alapszakaszból még három forduló maradt hátra, de az már szinte teljesen biztosra vehető, hogy az alsóházi rájátszásban folytatja.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!