Magyarország maximálisan kihasználja azt a tényt, hogy a román csapatok – különösen az FCSB – eddig messze a várakozások alatt teljesítettek az európai kupák selejtezőiben. A magyar címvédő, a Ferencváros ott van a következő BL-selejtezőkörben.
Miután a Szuperliga bajnokát hazai pályán is legyőzte a Shkëndija (1–2), az előző heti észak-macedóniai 1–0 után, a román bajnokság visszacsúszott a 25. helyre az UEFA ötéves rangsorában, 20.375 ponttal.
Ezzel szemben Magyarország – a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga második selejtezőkörében elért eredmények alapján – két helyet lépett előre, és jelenleg a 23. helyen áll 20.625 ponttal. Így tehát nemcsak Romániát, hanem Szlovákiát is megelőzte – derül ki a Football Meets Data Facebook-oldalán közzétett táblázatból.
Ez a rangsor rendkívül fontos, mivel ez alapján határozza meg az UEFA a következő szezon kontinentális sorozataiban, hogy az egyes bajnokságok csapatai melyik selejtezőkörben indulnak, valamint melyik kalapba kerülnek a sorsolások során – a kiemeltek közé vagy sem.
Mindez azt jelenti, hogy ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a román csapatoknak a következő évben is nagyon nehéz dolguk lesz, hogy elérjék a főtáblát.
Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Magas színvonalú jégkorongtornával indul a hokiszezon: Magyarország válogatottja, a Hydro Fehérvár AV19, a Cracovia Krakow és a házigazda Gyergyói Hoki Klub csap össze augusztus 30-án és 31-én a Remete Ice Aréna avatóján.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!