A portál megjegyzi, hogy az olasz szakvezető labdarúgói pályafutása során több román futballistával, Gheorghe Hagival, Ioan Ovidiu Sabăuval, Florin Răducioiuval együtt játszott a Brescia csapatának színeiben, akárcsak Mircea Lucescuval, akiről már többször elmondta, hogy inspirálta az edzői pályafutása során, és megtisztelő volt számára, amikor a Dinamo Kijev edzője tavaly nyáron őt ajánlotta, hogy legyen Románia szövetségi kapitánya.
Marco Rossi elmondása szerint fokozatosan, eredményeket elérve jutott el a magyar szövetségi kapitányi pozícióig, de hosszas folyamat volt, amíg megismerte a magyar labdarúgást, amelynek történetét nagyapjától sajátította el, aki Puskásék válogatottjának szurkolója volt.
Rámutatott, az ország és a szövetség iránti tiszteletből ő és a segítői 2018 óta Magyarországon élnek, mert úgy véli, a szövetségi kapitánynak tökéletesen ismernie kell a bajnokságot, a belföldön és külföldön játszó játékosokat.
Rossi megjegyezte, ki szeretné tölteni a még három és fél évig tartó szerződését a magyar szövetséggel, de tudja, ha nincsenek eredmények, minden megváltozhat, a jövőben pedig még egy klubcsapatot is irányítani akar.
Az interjúban kitérnek két romániai születésű játékos, Marius Corbu és Claudiu Bumba helyzetére, akik kiválóan teljesítenek a Puskás Akadémia, illetve a Kisvárda színeiben. Újságírói kérdésre
Marco Rossi közölte, mindkét labdarúgó érdekelheti a magyar válogatottat, de meg kell vizsgálniuk, hogyan lehet honosítani őket, az eljárás során ugyanis nehézségekbe ütköznek. Hozzátette azonban, hogy ha eddig nem hívták be őket a román válogatottba, az nem jelenti azt, hogy a jövőben sem kaphatnak behívót.
A szövetségi kapitányt arról is kérdezték mi a siker titka, hogy komoly eredményeket tudott elérni a magyar válogatottal, páldául a tavalyi Európa-bajnokságon. Mint mondta, az erős ellenfelekkel szemben taktikailag tökéletes mérkőzést kell játszani, valamint erőnlétileg és mentálisan is a legjobb állapotban kell lenni. Ha ebben a tekintetben a csúcson vannak, akkor abban kell reménykedni, hogy az ellenfél nem a legjobb meccset játssza, és persze nem kell félni a játékosainak a nevétől sem.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!