Hirdetés

A magyar és a román válogatott is javított a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott három helyet előrelépve a 27. a világranglistán
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar válogatott három helyet előrelépve a 27. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet. Románia szintén javított, és a 43. helyen áll.

MTI
2023. december 01., 18:04

Marco Rossi együttese, amely veretlenül jutott ki a jövő évi, németországi kontinensviadalra, novemberben előbb 2–2-es döntetlent játszott Bulgária vendégeként, majd hazai pályán 3–1-re legyőzte Montenegrót.

Románia novemberben két győzelmet aratott: Felcsúton 2–1-re nyert Izrael ellen, majd Bukarestben 1–0-ra felülmúlta Svájcot.

Hirdetés

A legjobb tízben a brazilok két, a portugálok egy helyet rontottak, előbbi válogatott így ötödik, míg utóbbi a hetedik pozíciót foglalja el. A vb-címvédő argentinok mögött továbbra is a franciák a másodikak, míg a harmadik helyre a legutóbb Eb-döntős angolok jöttek fel.

A jövő évi Európa-bajnokság házigazdája, Németország továbbra is a 16. helyen áll. Az Eb – amelyikre Magyarország és Románia is kijutott – csoportsorsolását szombaton 19 órától tartják Hamburgban.

FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) Argentína 1855,2 pont, 2. (2.) Franciaország 1845,44, 3. (4.) Anglia 1800,05, 4. (5.) Belgium 1798,46, 5. (3.) Brazília 1784,09, 6. (7.) Hollandia 1745,48, 7. (6.) Portugália 1745,06, 8. (8.) Spanyolország 1732,64, 9. (9.) Olaszország 1718,82, 10. (10.) Horvátország 1717,57, 11. (15.) Uruguay 1665,99, 12. (11.) Egyesült Államok 1665,27, 13. (13.) Marokkó 1661,69, 14. (12.) Mexikó 1655,21, 15. (17.) Kolumbia 1651,2, … 27. (30.) Magyarország 1525,13, … 43 (48). Románia 1472,73.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Ez is érdekelheti

Kikapott a bolgár bajnoktól az Universitatea Craiova

Hiába alakított ki több helyzetet és volt veszélyesebb, az Universitatea Craiov szerdán este vereséget szenvedett a bolgár Levszki Szófia vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.

Hatot vágott Luxemburgban, fél lábbal már a következő körben van az ETO FC

Magabiztos győzelemmel kezdte a Konferencialiga második selejtezőkörét a magyar bajnok ETO FC Győr. A kisalföldi együttes idegenben 6–2-re múlta felül a luxemburgi Atert Bissent, így rendkívül kedvező helyzetből várhatja a jövő heti hazai visszavágót.

Skandináv együttest visz Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

Kiesett az Európa Liga selejtezőjéből a Kolozsvári U, így a Konferencia Ligában folytatja nemzetközi szereplését. A norvég SK Brann Bergen lesz a következő ellenfele.

Tizenegyesek döntöttek Kolozsváron, magabiztosan jutott tovább a Ferencváros

Véget ért az Európa-liga selejtezőjének első fordulója. A Kolozsvári U hiába állta a sarat 120 percen keresztül, tizenegyesekkel búcsúzott a Dinamo Kijev ellen, míg a Fradi hazai pályán fölényes győzelemmel biztosította helyét a következő körben.

Gyorsan fizetnie kell, másképp kizárhatják az európai kupákból a Kolozsvári CFR-t

Ismét nehéz anyagi helyzetbe került a Kolozsvári CFR, a klub nem rendezte határidőre az UEFA felé a tartozásait, így fennáll a veszélye, hogy a jövőben kizárják az európai kupasorozatokból. A tulajdonos szerint azonban nincs ok az aggodalomra.

Az Untold nem engedett, ezért költözik Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

A Sepsi OSK stadionjában rendezi meg a Kolozsvári U a soron következő hazai európai kupamérkőzését. A kincses város klubvezetése hivatalosan is bejelentette, hogy az Untold fesztivál miatt kénytelen költözni.

Változatlanul az M4 Sport közvetíti a magyar focibajnokság mérkőzéseit

A következő, 2026–2027-es szezonban is az M4 Sport közvetíti a magyar labdarúgás legfontosabb mérkőzéseit – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Máris búcsúzott a magyar bajnok Győr a BL-től

Az idegenbeli 1–0-s vereséget követően a Győr kedden 2–2-es döntetlent játszott az izlandi Víkingurral a hazai visszavágón, így 3–2-es összesítéssel kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Európa Liga: döntetlent játszott a Kolozsvári U, idegenben nyert a Ferencváros

Megkezdődött a 2026–27-es labdarúgó Európa Liga selejtezősorozata. A Kolozsvári U értékes gól nélküli döntetlent harcolt ki a Dinamo Kijev ellen, míg a Ferencváros a hajrában szerzett góllal 2–1-re győzött a szerb Vojvodina otthonában.

Bírálni lehet, vádaskodni nem – a klubvezetők odamondhatnak/beolvashatnak a játékvezetőknek

Precedensértékű jogi döntést hozott meg az Emberi Jogok Európai Bírósága a játékvezetők bírálatával kapcsolatban. A klubvezetők a szólásszabadság keretein belül élesen is kritizálhatják a bírók teljesítményét,

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!