Hirdetés

A Leicester és az Arsenal is botlott

Dunk a 90+3. percben egyenlített a Leicester ellen, fontos pontot szerzett a Watfordnak
Fotó: Facebook/Watford FC

2020. június 21., 00:28

Kiesés elől menekülő csapatok ellen vesztett pontokat a tabellán harmadik Leicester és a szebb időket is megélt Arsenal is a Premier League szombati játéknapján. Ez a Watfordnak és a Brightonnak is aranyat érhet.

2020. június 21., 00:28

Az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati eseménysorát a Watford–Leicester meccs nyitotta, ahol a 90. percig sima x-et érdemelt volna mind a házigazda, mind a vendégcsapat, egyik sem tudott igazán felülkerekedni a másikon. Ekkor azonban Ben Chilwell a 16-os sarkáról lőtt nagy gólt a Watford kapujába. Mégsem dőlt el a meccs, mert a Premier League újra bizonyította, hogy az utolsó percben is bármi történhet, nincs csapat, aki feladná egy gólos hátrányban.

Hirdetés

Ezúttal Craig Dawson nagy napja jött el, aki a 93. percben egy szöglet után ollózva egyenlített. Megérdemelt döntetlen született, de mégiscsak szebb így, két nagyszerű góllal, mintha lagymatag játékkal maradt volna 0–0.

Watford–Leicester 1–1 (0–0)
Gólszerzők: Craig Dawson (93.), illetve Ben Chilwell (90.)

Az Arsenal számára nagyon rosszul indul az újrakezdés. Miután hét közben a Manchester Citytől kaptak ki simán, ezúttal a Brighton & Hove Albion ellen sem akadt örülni valója Mikel Arteta együttesének. Pedig jól kezdtek, már az elején meglehetett volna a vezetés, de csak kapufáig jutottak. Aztán egy Aubameyang lövés után már a hálóba került a labda, de les volt, így érvénytelen lett a találat. Nem úgy Pépé helyzeténél, aki a 68. percben megszerezte a vezetést az ágyúsoknak. Az eredmény öt percig élt, jött egy szöglet és Dunk a kavarodást kihasználva egyenlített.

A forgatókönyv tehát hasonló volt a Watford–Leicester meccsen történtekhez, de itt még nem volt vége. A hosszabbítás hosszabbításában a Brighton másodszor is betalált, megszerezve mindhárom pontot. Tombolt volna a stadion, ha nem lettek volna üresek a lelátók...

Brighton & Hove Albion–Arsenal 2–1 (0–0)
Gólszerzők: Lewis Dunk (75.), Neal Maupay (90+5.), illetve Nicolas Pépé (68.)

A West Ham–Wolves meccsen is a tabellán előkelőbb helyen játszó csapat játszott idegenben egy, a bennmaradásért harcoló ellen, de a farkasok nem hibáztak. A második félidő derekán született meg az első gól, Raúl Jiménez volt eredményes, majd pedig Pedro Neto állította be a 0–2-es végeredményt. A Wolves pontszámban beérte a tabellán 5. Manchester Unitedet, a kalapácsosok szurkolóinak pedig még bőven van aggódni valója.

West Ham–Wolves 0–2 (0–0)
Gólszerzők: Raúl Jiménez (73.), Pedro Neto (84.)

A Bournemouth a Crystal Palace csapatát látta vendégül késő este. Itt már a 23. percben kialakult a 0–2-es végeredmény, Miliojevic és Ayew voltak a Palace gólszerzői.

Bournemouth–Crystal Palace 0–2 (0–2)
Gólszerzők: Luka Miliojevic (12.), Jordan Ayew (23.)

A további program, vasárnap:
16.00: Newcastle United–Sheffield United
18.15: Aston Villa–Chelsea
21.00: Everton–Liverpool
hétfőn
22.00: Manchester City–Burnley.

Korábban:
Norwich-Southampton 0–3 (0–0)
Tottenham Hotspurs–Manchester United 1–1 (1–0).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Megkapta a behívót, készülhet a vébére a székelyföldi kézilabdázó

Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.

Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat

Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.

Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Ez is érdekelheti

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Túl nagy falat volt a listavezető a Gyergyószentmiklósi VSK-nak

A Gyergyószentmiklósi VSK hazai pályán sem tudta megállítani az élen álló Șoimii Gura Humorului csapatát. A vendégek magabiztos játékkal győztek.

Nem ment idegenben a háromszékieknek: fejet hajtott KSE és a Sepsi OSK II. is

Balul kezdődött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság visszavágó-sorozata a háromszéki együttesek számára, a 12. játéknapon a KSE és a Sepsi OSK II. egyaránt idegenben maradt alul, a Victoria Traian, illetve a CSO Plopeni vendégeként.

A sárdagasztásban is jeleskedett az FK Csíkszereda női focicsapata

Nem hagyott kétséget a győzelem felől az FK Csíkszereda: a labdarúgó női Szuperliga 11. fordulójában már az első félidőben eldöntötte a Szamosújvári Olimpia elleni idegenbeli találkozót, és magabiztos játékkal érvényesítette a papírformát.

Ignacio Heras: nagyon szeretek itt lenni, azt hiszem, ez a pályán is látszik

Továbbra is szárnyal Ignacio Heras, a Sepsi OSK támadója. A 28 éves spanyol nyolcadik bajnokiját játszotta a háromszékiek színeiben a CSM Slatina ellen, ezúttal is gólt szerzett. A győztes mérkőzés után értékelt a Székely Sportnak.

Döntetlent játszott a 2. Liga listavezetője, sűrű az élboly

Szombaton kilenc mérkőzést rendeztek a labdarúgó másodosztály alapszakaszának 13. fordulójában. A Sepsi OSK nyert, ezzel tapad a többiekhez, az élen álló Vajdahunyad csak egy pontot gyűjtött.

Ráijesztett szurkolóira, majdnem elherdálta háromgólos előnyét a Sepsi OSK

Ellentmondást nem tűrő első félidőt produkált a Sepsi OSK, félóra alatt háromgólos előnyt épített a CSM Slatina ellen, ám a második játékrészben visszaesett a lendülete és kis híján kiengedte kezéből a győzelmet a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában.

Kimaradt a csapatkapitány a román válogatott keretéből

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kijelölte a keretet a Bosznia-Hercegovina és San Marino elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésekre, amelyeken a korábbi csapatkapitány biztosan nem játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!