A mérkőzés előtt egy pont volt a különbség a két csapat között, a házigazda moldvaiaknak a döntetlen is elég lett volna ahhoz, hogy megőrizzék helyüket az első hat között, a vendégek viszont csak győzelem esetén juthattak be a playoffba.
Nyílt küzdelem zajlott a két csapat között, a tét ugyanakkor érződött a játékukon, az első félidőben ugyanis egyetlen nagy helyzetet sem alakítottak ki, mindössze a szünet előtt a hazaiaktól Haruț távoli lövése jelentett némi veszélyt.
A folytatásban azonban hamar felpörögtek az események, Șeroni fejese kevéssel kerülte a kaput, aztán az 52. percben egy beadásnál Mihai Roman kihasználta a kapus, Greab hibáját, a labda lényegében a lábára pattant és onnan a hálóba. A pitești-iek azonban nem adták fel, a 71. percben Latovlevici szabadrúgása után Dobrosavlevici fejjel kiegyenlített.
Az FC Argeșnek így maradt ideje megszerezni a győztes találatot, mentek is előre, és tíz perccel később megfordították az eredményt, ismét Latovlevici volt főszerepben, lövését a hazaiak kapusa még kiütötte, a remek ütemben érkező Said azonban gyorsabban reagált a védőknél és a hálóba bombázott. A vendégek a végéig kihúzták a hátralévő időt, és „jegyet váltottak” a felsőházra, ráadásul feljöttek az ötödik helyre.
A párharc érdekessége, hogy az FC Argeș az alapszakasz során egyszer sem volt az első hat hely valamelyikén, mégis a legjobbak között végez, miközben a Botoșani az utolsó fordulóig őrizte helyét felsőházban, amit végül elveszített.
2022. 03. 04. 20:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 2-1 |
2022. 03. 05. 15:00 | Aradi UTA UTA | CS Mioveni Mioveni | 2-1 |
2022. 03. 05. 20:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Academica Clinceni Clinceni | 1-0 |
2022. 03. 06. 15:00 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | Chindia Târgoviște Chindia | 0-4 |
2022. 03. 06. 17:30 | Kolozsvári CFR CFR | Bukaresti Dinamo Dinamo | 4-1 |
2022. 03. 07. 17:30 | FC Botoșani Botoșani | FC Argeș Pitești FC Argeș | 1-2 |
2022. 03. 06. 20:30 | FCSB FCSB | FC Voluntari Voluntari | 1-0 |
2022. 03. 07. 20:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Konstancai Farul Farul | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 30 | 24 | 4 | 2 | 48-16 | 76 |
2 | FCSB FCSB | 30 | 18 | 8 | 4 | 54-28 | 62 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 30 | 16 | 6 | 8 | 55-29 | 54 |
4 | Konstancai Farul Farul | 30 | 14 | 6 | 10 | 42-21 | 48 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 30 | 14 | 6 | 10 | 28-22 | 48 |
6 | FC Voluntari Voluntari | 30 | 13 | 8 | 9 | 31-27 | 47 |
7 | FC Botoșani Botoșani | 30 | 11 | 13 | 6 | 33-28 | 46 |
8 | Aradi UTA UTA | 30 | 9 | 13 | 8 | 24-20 | 40 |
9 | Bukaresti Rapid Rapid | 30 | 9 | 13 | 8 | 34-31 | 40 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 30 | 9 | 12 | 9 | 33-29 | 39 |
11 | Chindia Târgoviște Chindia | 30 | 8 | 11 | 11 | 23-23 | 35 |
12 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 30 | 8 | 9 | 13 | 31-35 | 33 |
13 | CS Mioveni Mioveni | 30 | 6 | 11 | 13 | 19-36 | 29 |
14 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 30 | 4 | 5 | 21 | 24-66 | 17 |
15 | Academica Clinceni Clinceni | 30 | 3 | 5 | 22 | 21-64 | 14 |
16 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 30 | 6 | 6 | 18 | 21-46 | 10 |
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!