Hirdetés

A kupadöntő visszavágóját játsszák az NB I-ben

Visszavághat a Mezőkövesd a Honvédnak
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

2020. június 12., 12:00

A Mezőkövesd–Budapest Honvéd találkozóval rajtol el pénteken a magyar labdarúgó élvonal 29. fordulója. A Fradi tovább növelné hazai veretlenségének számát.

2020. június 12., 12:00

A Mezőkövesddel ugyan továbbra is harmadik a tabellán, de nyolc tétmérkőzés óta nyeretlen, a bajnokságban pedig legutóbbi négy meccsén mindössze két pontot gyűjtött. A Honvéd a hatodik pozícióból várja a párharcot. A két csapat múlt szerdán a Puskás Arénában küzdött meg egymással, akkor a fővárosiak 2–1-es győzelmet arattak.

A még éppen nemzetközi kupaszereplést érő harmadik helyért a Mezőkövesd azzal a Puskás Akadémiával van nagy versenyben, amely ezúttal az élvonal legrosszabb formában lévő együtteséhez, a Debrecenhez látogat.

Hirdetés

A címvédő és 31. bajnoki címe felé menetelő Ferencváros a Kisvárdát fogadja. Nagy meglepetés lenne a vendégek pontszerzése, mivel

a zöld-fehérek pályaválasztóként 51 találkozó óta nem találtak legyőzőre a magyar NB I-ben.

Labdarúgó NB I, 29. forduló

Péntek:
Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd (21.00)

Szombat:
Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good (17.55)
Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC (20.00)
ZTE FC-Paksi FC (22.05)

Vasárnap:
Kaposvári Rákóczi FC-Diósgyőri VTK (20.00)
MOL Fehérvár FC-Újpest FC (22.05).

A bajnokság állása:
1. Ferencváros 64 pont
2. MOL Fehérvár FC 55
3. Mezőkövesd Zsóry FC 46
4. Puskás Akadémia FC 43
5. Diósgyőri VTK 41
6. Budapest Honvéd 38
7. Kisvárda Master Good 35
8. Újpest FC 35
9. ZTE FC 35
10. Paksi FC 33
11. Debreceni VSC 31
12. Kaposvári Rákóczi FC 11 – már kiesett
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A másodosztályban próbál szerencsét a kézdivásárhelyi focista

Magyarországi tapasztalatszerzés után visszatért a román bajnokságba Dobozi Krisztián. A kézdivásárhelyi labdarúgó a 2. Ligában érdekelt CS Stefănești-hez igazolt, amelynek színeiben már be is mutatkozott.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Rögös út vezet a Román Kupa csoportkörébe a székelyföldi csapatoknak

Kisorsolták csütörtökön a labdarúgó Román Kupa rájátszásának párosításait. Az augusztus 19-én rendezendő fordulóban az élvonal nyolc csapata is bekapcsolódik a küzdelmekbe, köztük az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Öt csíkszeredai fiatal játszhat a Steauában a kooperációs szerződésnek köszönhetően

Az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua együttműködési megállapodást kötött a 2026–2027-es szezonra, amelynek értelmében a csíkszeredai csapat öt fiatal játékosa pályára léphet a másodosztályú együttesben.

Pénteken indul a jegyértékesítés a székely derbire

Közeledik a labdarúgó Szuperliga első székely rangadója: szombaton 18.30-tól az FK Csíkszereda a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t fogadja. A mérkőzésre pénteken 13 órától lehet belépőt vásárolni a csíkszeredai stadion jegypénztáránál.

Kupaellenfelet kap az FK Csíkszereda, a Sepsi OSK és az ASA

A csoportkör előtti utolsó forduló, a rájátszás sorsolását tartják csütörtökön a labdarúgó Román Kupában. A 32 csapatos mezőnyben mindkét székelyföldi élvonalbeli együttes érdekelt.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!