Élvezetes meccsen gyűjtötte be mindhárom pontot a Kézdivásárhelyi SE, amely a sereghajtó Galaci Oțelul II. vendégeként igazolta kiváló támadójátékát. Mihalcea korai góljára hamar válaszoltak a hazaiak, azonban a kézdiek gyors egymásutánban további három alkalommal találtak be, ezzel pedig megnyugtató előnyre tettek szert.
A moldvaiak ugyan a szünet előtt lefaragtak a hátrányból, majd térfélcsere után felzárkóztak egy gólra, de a higgadtan futballozó kék-fehérek nem engedték ki kezükből a mérkőzést, és bár nagyobb összpontosítással további gólokat szerezhettek volna, végül Cîrstian Bogdan állította be a 3–5 arányú végeredményt.
A KSE megérdemelten húzta be szezonbeli 14. győzelmét, és a második helyről magabiztosan készülhet a play-offra.
Ezt megelőzően az alapszakasz utolsó fordulójában jövő szombaton 15 órától a CS Păuleşti látogat a Sinkovits Stadionba.
A Sepsi OSK farmcsapata szoros ütközetben szerzett értékes ponttal biztosította be felsőházi rájátszásbeli helyét, és az utolsó forduló eredményeitől függetlenül ott lesz a legjobbak között a bajnokság következő szakaszában.
Nagy Sándor fiatal erőkből álló legénysége a közvetlen rivális CS Blejoi otthonában állta derekasan a sarat, és bár egy öngóllal hátránnyal vonulhatott szünetre, a második játékrészben Gyulai Cristian jóvoltából kiegyenlített és döntetlennel zárta a meccset.
Ezzel ugyan megszakadt az öt mérkőzés óta tartó sikerszériájuk, de ami lényegesebb: készülhetnek a felsőházra.
Az alapszakasz zárásaként a piros-fehérek jövő pénteken 15 órától a CSM Râmnicu Sărat együttesét fogadják.
| 2026. 03. 20. 15:00 | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | CSO Plopeni CSO Plopeni | 3-1 |
| 2026. 03. 20. 15:00 | CS Blejoi CS Blejoi | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 1-1 |
| 2026. 03. 20. 15:00 | Galaci Oțelul II. Galaci Oțelul II. | Kézdivásárhelyi SE KSE | 3-5 |
| 2026. 03. 20. 15:00 | Dacia Unirea Brăila Brăila | Petrolul Ploiești II. Petrolul Ploiești II. | 0-2 |
| 2026. 03. 21. 15:00 | Victoria Traian Victoria Traian | Sporting Liești Liești | |
| 2026. 03. 21. 15:00 | CS Păulești Păulești | Unirea Braniștea Braniștea |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sporting Liești Liești | 20 | 16 | 1 | 3 | 59-24 | 49 |
2 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 21 | 14 | 4 | 3 | 55-24 | 46 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 21 | 12 | 3 | 6 | 49-31 | 39 |
4 | CS Blejoi CS Blejoi | 21 | 11 | 5 | 5 | 54-24 | 38 |
5 | CS Păulești Păulești | 20 | 9 | 5 | 6 | 34-22 | 32 |
6 | Victoria Traian Victoria Traian | 20 | 10 | 1 | 9 | 41-44 | 31 |
7 | Unirea Braniștea Braniștea | 20 | 10 | 3 | 7 | 45-36 | 30 |
8 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 21 | 8 | 4 | 9 | 28-32 | 28 |
9 | Petrolul Ploiești II. Petrolul Ploiești II. | 21 | 7 | 0 | 14 | 37-40 | 21 |
10 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 21 | 5 | 2 | 14 | 29-62 | 17 |
11 | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | 21 | 4 | 2 | 15 | 33-66 | 14 |
12 | Galaci Oțelul II. Galaci Oțelul II. | 21 | 2 | 2 | 17 | 25-84 | 8 |
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!