A playoffban érdekelt Kézdivásárhelyi SE zsinórbeli harmadik idegenbeli meccsén szakította meg három találkozó óta tartó nyeretlenségét. A céhes városiak lendületes formában futballoztak az Aerostar Bacău otthonában, esélyt sem adva a házigazdáknak.
A gólgyártást a 17. percben kezdték Liviu Negoiță tanítványai, ekkor Gergely Alpár egyéni akció végén tálalt Nechita elé, aki köszönte szépen és belőtte a ziccert (0–1). Alig öt perc múlva Gergely ismét az előkészítésben jeleskedett, a változatosság kedvéért ezúttal balról centerezett Fábiánnak, aki nem hibázott a kapu előtt (0–2).
Az 53. percben a nagyszerű formában levő Gergely kiosztotta harmadik gólpasszát is, Nechita pedig másodszor is hálóba gurított (0–3).
A KSE magabiztos győzelmének köszönhetően egy fordulóval a vége előtt bebiztosította a harmadik helyét a csoportban, hiszen előnye immár öt pont a negyedik helyen álló bákóiakkal szemben.
Fennállásuk legjobb eredményét a jövő szombati utolsó fordulóban hazai közönségük előtt ünnepelhetik meg a kék-fehérek, a Sporting Liești ellen zárják az igazán emlékezetesre sikeredett szezont.
Labdarúgó 3. liga, 2-es csoport, felsőházi rájátszás, 8. forduló:
Aerostar Bacău–Kézdivásárhelyi SE 0–3 (0–2).
Gólszerzők: Iulian Nechita (17., 52.), Fábián Róbert (22.).
KSE: Csíki – Rusu, Burlacu, Cîrstian, Gajdó, Fábián (Dobos, 65.), Barta (Bandi, 65.), Drugă, Gergely (Cranțea, 80.), Nechita (Bálint, 80.), Fülöp. Edző: Liviu Negoiță.
| 2025. 05. 09. 18:00 | Bákói Aerostar Aerostar | Kézdivásárhelyi SE KSE | 0-3 |
| 2025. 05. 10. 18:00 | Sporting Liești Sporting Liești | Unirea Braniștea Unirea Braniștea | 2-4 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Unirea Braniștea Unirea Braniștea | 8 | 6 | 0 | 2 | 19-8 | 58 |
2 | Sporting Liești Sporting Liești | 8 | 3 | 3 | 2 | 12-12 | 54 |
3 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 8 | 2 | 3 | 3 | 12-13 | 44 |
4 | Bákói Aerostar Aerostar | 8 | 1 | 2 | 5 | 9-19 | 39 |
Tovább folytatta hibátlan menetelését az alsóházban a Sepsi OSK farmcsapata, amely pénteken remek játékkal vezette fel a nagycsapat Botoșani elleni párharcát.
Az OSK II. ezúttal a CSM Adjudot fogadták, ám hiába irányították az első pillanattól a játékot, az első félidőben csak a kihagyott helyzeteket lehetett számolni, gólokat kizárólag a második játékrészben láthatott a Szemerja negyedi stadion közönsége. A szentgyörgyiek az 53. percben szerezték meg a vezetést, ekkor Batzula lövését még védeni tudta a vendégkapus, azonban a kipattanót Nistor védhetetlenül vágta a keresztléc alá.
A 75. percben ismét ők ketten voltak a gólfelelősök, bár ezúttal fordított szerepkörben: Nistor szöglete után Batzula talált be (2–0). Nem kellett sokat várni a harmadik találatra, alig két perc múlva Nistor duplázni tudott (3–0). A végeredményt a csereként beállt Kocsis állította be, aki a Cantauztól kapott labdával lőtte ki a bal felsőt (4–0).
Nagy Sándor legénysége hatból hatodik győzelmét aratta, ráadásul a gólarányuk is mutatós: 19 szerzett gól mellett mindössze egyet kaptak. A piros-fehérek jövő szombaton a Viitorul Onești otthonában növelhetik tovább góljaik számát.
Labdarúgó 3. liga, 2-es csoport, alsóházi rájátszás, 8. forduló
Sepsi OSK II.–CSM Adjud 4–0 (0–0).
Gólszerzők: Nistor Ákos (53., 77.), Batzula Hunor (75.), Kocsis Norbert (87.).
Sepsi OSK II.: Gedő – Popșa, Ghimfus, Bujdosó, Varga, Batzula, Mihoreanu, Vereguț, Cantauz, Cîmpean, Nistor. Cserék: Niczuly Ra., Ureche, Kolcza, Truța, Kocsis, Gyulai, Ghimbovschi, Marin, Nikula. Edző: Nagy Sándor.
| 2025. 05. 09. 18:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | CSM Adjud CSM Adjud | 4-0 |
| 2025. 05. 10. 18:00 | Dacia Unirea Brăila Brăila | Viitorul Onești Viitorul Onești | 4-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 6 | 6 | 0 | 0 | 19-1 | 46 |
2 | CSM Râmnicu Sărat CSM Râmnicu Sărat | 6 | 2 | 0 | 4 | 7-13 | 30 |
3 | CSM Adjud CSM Adjud | 7 | 2 | 1 | 4 | 7-16 | 25 |
4 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 7 | 3 | 0 | 4 | 10-9 | 23 |
5 | Viitorul Onești Viitorul Onești | 6 | 2 | 1 | 3 | 3-7 | 23 |
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!