Hirdetés

A KSE gólzáport rendezett idegenben

A második félidőben hármat vágtak. Korábbi felvétel
Fotó: Erdély Bálint Előd

2022. május 21., 11:20

A labdarúgó 3. Liga alsóházi rájátszásának 9. fordulójában a Kézdivásárhelyi SE vékony kerettel is fölényes diadalt aratott az FC Hermanstadt fiókcsapata ellen, ezzel megerősítette második helyét.

2022. május 21., 11:20

A péntek délutáni mérkőzésen a KSE csapatának a Hermanstadt II. ellen három alapembert is nélkülöznie kellett. Gazda, Fábián és Gáll hiányában a kézdivásárhelyiek csupán 14 fős kerettel vágott neki a találkozónak.

Hirdetés

Már a 4. percben Pakucs góljával megszerezte a vezetést a háromszéki gárda. A felsőháromszékiek a 20. percig egyértelműen uralták a mérkőzést, majd a hazaiak előtt két nagy helyzetet dolgoztak ki, a másodikat a 27. percben gólra is váltották. A két csapat 1–1-es döntetlennel vonult szünetre.

A játék második felében a vendégek irányítottak, mindezt a találatok száma is igazolja. Szőcs a 65. minutumban lőtt góljával ismét a KSE került előnybe. Pakucs a 78-ban duplázott, míg Sánta a 87. percben 1–4-re módosította az állás, egyben beállítva a végeredményt.

A KSE az utolsó játéknapon hazai környezetben, a Plopeni csapatát fogadja, május 20-án, 18 órától.

Labdarúgó 3 Liga, alsóházi rájátszás, 5. csoport, 9. forduló:

Nagyszebeni Hermannstadt FC II.– Kézdivásárhelyi SE 1–4 (1–1).
A vendégek gólszerzői: Pakucs (4., 74.), Szőcs László (65.), Sánta Lóránd (86.).
KSE: Bunduc (Ferenc, 86.) – Gajdó, Tankó, Dobozi, Péter, Albu, Bandi (Bardocz, 76.), Kanyó (Dumitru, 84.), Pakucs, Szőcs (Chingaru, 84.), Sánta.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, alsóházi rájátszás, 9. forduló

CS Blejoi:
Kézdivásárhelyi SE:
Nagyszebeni Hermannstadt II.:
CSO Plopeni:
Brassói SR Municipal:
Brassói Kids Tâmpa:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Kipipálta a kötelezőt a Kézdivásárhelyi SE, elvérzett idegenben a Sepsi OSK II.

Sima győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit a Kézdivásárhelyi SE a Sinkovits Stadionban, míg a Sepsi OSK II. idegenben hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 6. játéknapján.

Az erőltetett menet kifárasztotta az SZFC-t, döntetlent játszott a sereghajtónál

Egy héten belül harmadik meccsét játszotta a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, a 6. forduló szombati játéknapján a sereghajtó CSM Pașcani otthonában 1–1-es döntetlenre végzett.

Elmaradt a gyergyói válasz, kétgólos vereség Jászvásáron

A még veretlen Jászvásári USV-CSM otthonában szenvedett 2–0-s vereséget szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga hatodik fordulójában. A gyergyóiak az első félidő végén, majd a második játékrész elején kaptak gólt.

Megvan a Kovásznai Kárpátok első pontja a harmadosztályban

Első pontját szerezte a labdarúgó 3. Ligában az újonc Kovásznai Kárpátok, miután 1–1-es döntetlent ért el a Muscelul Aro Câmpulung otthonában a pontvadászat 6. fordulójában.

Idegenbeli KSE-rövidzárlat, először kapott ki a Sepsi OSK II.

Balszerencsésen alakult a hétközi forduló a háromszéki csapatok számára a labdarúgó 3. Ligában. Az egy órát emberhátrányban játszó KSE Vasluiban kapitulált, míg a Sepsi OSK II. Nagyszebenben szenvedte el idénybeli első vereségét.

Ugyanazon eredmény: otthon nyert a Gyergyói VSK és az SZFC is

Hétközi fordulót rendeztek a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában, a Gyergyószentmiklósi VSK és a Székelyudvarhelyi FC is hazai pályán szerezte meg idénybeli második győzelmét: előbbi a Viitorul Onești, utóbbi a Bákói Aerostar ellen nyert 2–0-ra.

Még várat magára a kovásznaiak első győzelme a 3. Ligában

Nem termett babér a Kovásznai Kárpátok számára a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 5., hétközi fordulójában sem, a fürdővárosiak hazai pályán szenvedtek háromgólos vereséget a Medgyesi SK-tól.

Hatgólos székely rangadón aratta első győzelmét a Kézdi SE, Kovászna Brassóban kapitulált

Gergely Alpár mesterhármasával a Kézdivásárhelyi SE nyerte a Gyergyószentmiklósi VSK elleni székely rangadót a labdarúgó 3. Liga 4. fordulójában. Kovászna ezúttal sem járt szerencsével, Brassóban szenvedett vereséget.

Csak döntetlenre futotta az SZFC-től a sereghajtó ellen

Egy ponttal tér haza a Ceahlăul Piatra Neamț elleni kiszállásáról a Székelyudvarhelyi FC, szombaton délután 1–1-es döntetlent játszott a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjának negyedik fordulójában.

Egyelőre megállíthatatlanok a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Negyedik mérkőzését is megnyerte, folytatja hibátlan menetelését a labdarúgó 3. Ligában a Sepsi OSK ifjúsági csapata, amely a 4. fordulóban a Brassói Kids Tâmpát gyűrte le.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!