Semleges környezetben, Marosvásárhely mellett, Nyárádtőn kellene selejtezőt vívjon a Gyergyószentmiklósi VSK a hétvégén. A labdarúgó 3. Ligáért a Brassói Corona és a Marosújvár, azaz Brassó és Fehér megyei bajnok ellenében küzdhetnek a Hargita megyét képviselő gyergyóiak, de még az is elképzelhető, hogy mégsem lehet ott a csapat.
A részvétel kötelező feltétele, hogy a keret minden tagja két frissen elvégzett, negatív koronavírustesztet kell felmutasson. Az első teszteken túl vannak a játékosok és szakmai stáb, de a környékbeli laboratóriumok leterheltsége miatt egyelőre nem kaptak időpontot a második teszt elvégzésére – közölte érdeklődésünkre Rokaly Attila.
Erről tájékoztatták a megyei szövetséget és más intézményeket is, és közösen keresik a megoldást.
A keret elvileg meglenne a selejtezős szerepléshez, de még ez is változhat, hiszen több játékos azt fontolgatja, hogy nem vállalja a kockázatot és inkább lemondja a szereplést. Érthető lenne ez is részükről, hiszen nem csak magukat, családtagjaik egészségét is féltik – tette hozzá Rokaly.
És ha így lesz, akkor egy hiányos kerettel nem is volna értelme kiállni az erős ellenfelekkel. Ekkor pedig a játékot esetleg vállalók számára is értelmetlen lenne kifizetni a tesztek nem olcsó díját – ismerteti a kételyeit.
Egyelőre mindenképpen azon vannak, hogy a tesztelés megtörténjen, és meglegyen a keret. Az idő sürget, hiszen csütörtök estig már rendelkezniük kell az eredményekkel.
Ha ez nem történhet meg, kénytelenek lesznek lemondani a selejtezőn való részvételt
– összegzett Rokaly.
Korábban a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) székházában 14 hármas csoportot alakítottak ki, ezek győztesei indulhatnak a következő idényben a harmadosztályban. A székelyföldi megyék bajnokcsapatai az irányított sorsoláson csak Közép-régióbeli megyék bajnokcsapatait kaphatták ellenfélül.
A Közép-régió 1-es csoportjának (Szeben, Kovászna és Maros megyék bajnokai) mérkőzéseit Brassóban az Ifjúsági stadionban rendezik. Augusztus 1-én a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.–Nyárádtői Unirea, augusztus 5-én a Nagydisznódi Măgura–Sepsi OSK II., míg augusztus 9-én Nyárádtő–Nagydisznód szerepel a programban.
A 2-es csoport tagjai (Fehér, Brassó és Hargita megyék bajnokai) Nyárádtőn fognak játszani, szombaton Brassói Corona–Gyergyószentmiklósi VSK, jövő szerdán Marosújvár–Corona, míg jövő vasárnap Gyergyói VSK–Marosújvár találkozót rendeznek.
A mérkőzések egyaránt 17.30-kor kezdődnek.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!