Hirdetés

A körmükre égett a gyertya – a Székelyudvarhelyi FC véget vetne rossz sorozatának

A rossz sorozat miatt az udvarhelyiek egyre jobban leszakadtak az élbolytól
Fotó: László Ildikó

A remek bajnoki rajt után váratlanul megtorpant a Székelyudvarhelyi FC, amely öt forduló óta nyeretlen a labdarúgó 3. Ligában. Az eredménytelenség okairól és a következő kihívásokról Demény Norbert vezetőedzőt kérdeztük.

Öt mérkőzés, egyetlen pont – ez volt az SZFC mérlege a legutóbbi találkozókon. Holott kiválóan indították a bajnokság 1-es csoportját, az első három meccsükön két győzelmet és egy döntetlent jegyeztek.

Hirdetés

„A bajnokság kezdete előtt a hat hetes felkészülési időszak korántsem elég arra, hogy egy új csapatot építsünk. Tudtam, hogy jó játékosállományunk van, csapatként is jól működtünk.

Győzelmekkel kezdtünk a csoport értékesebb együtteseivel szemben, viszont nagyon gyorsan bejött egy sérüléshullám, ami nagy érvágás volt és kihatott az eredményességünkre”

– fejtette ki a Székely Sport megkeresésére Demény Norbert, a Székelyudvarhelyi FC vezetőedzője.

A szakember ismertette, hogy négy játékosuk is sérüléssel bajlódott, ketten még nem tértek vissza.

Közülük a legtapasztaltabb Cătălin Savinnak három fordulót kellett kihagynia, míg a fiatalok, Szőke Lénárd és Jakab Krisztián három, illetve négy hete kidőltek a sorból, Kálmán Szilárd pedig csak két napja kezdett el újra az edzéseket.

Demény Norbert: nincs mit mellébeszélni, bárhogyan játszunk ebben az időszakban, meg kell szereznünk a győzelmet •  Fotó: László Ildikó Galéria

Demény Norbert: nincs mit mellébeszélni, bárhogyan játszunk ebben az időszakban, meg kell szereznünk a győzelmet
Fotó: László Ildikó

Demény Norbert kiemelte, a csapatjátékuk legalább olyan minőséget képvisel, mint a legtöbb ellenfelüké, vagy talán még jobb is, viszont az utóbbi mérkőzéseken nem jöttek az eredmények, a védekezésben pedig benne van a hibalehetőség.

A legnagyobb problémánk az volt, hogy nem lőttünk gólokat, miközben nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, ez a leginkább fájó számunkra. Az eredményességen kell javítanunk”

– mutatott rá sz SZFC trénere.

A rossz sorozat miatt az udvarhelyiek lecsúsztak a kilencedik helyre a tabellán, és egyre jobban leszakadtak az élbolytól. A javításra hazai pályán lesz lehetőségük, pénteken 15 órától a Știința Miroslavát fogadják, amely hasonló helyzetben van és velük azonos pontszámmal rendelkezik.

Nincs mit mellébeszélni, bárhogyan játszunk ebben az időszakban, meg kell szereznünk a győzelmet. A körmünkre égett a gyertya, vagy már nagyon égeti. Nem azt mondom, hogy innen nincs visszaút, de a folytatásban mindenképpen pozitív eredményekre van szükségünk”

– jegyezte meg Demény Norbert.

Hazai pályán javíthat a székelyudvarhelyi csapat •  Fotó: László Ildikó Galéria

Hazai pályán javíthat a székelyudvarhelyi csapat
Fotó: László Ildikó

A Székelyudvarhelyi FC célja a felsőházi rájátszásba, az első négy közé jutás a 3. Liga 1-es csoportjában, ettől jelenleg hat pontos hátrányban vannak.

Demény Norbert szerint a csoportjukban bárki képes megverni a másikat, vagy éppen kikapni a tabella második felében tartózkodó ellenfelétől – ezt a saját példájuk is jól mutatja.

Az udvarhelyiek edzője kihangsúlyozta, hogy a nehezebb periódus ellenére igyekeznek egységesek maradni és pozitívan hozzáállni a szezon további részéhez.

„Számunkra ez egy új közeg, tanulnunk kell belőle. Kőkeményen és komolyan kell végezzük a munkánkat ahhoz, hogy ebből az állapotból ki tudjunk lépni” – zárta Demény Norbert.

3. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 1-es csoport

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Székelyhon

Székelyudvarhelyi csillag született a magyarországi tehetségkutató színpadán – videóval

Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Lefutballozta szentgyörgyi ellenfelét a pályáról, simán nyert a KSE

A Kézdivásárhelyi SE kategorikus győzelmével zárult a háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga 15. fordulójában, a végig magabiztosan futballozó, látványos gólokat szerző céhes városiak esélyt sem adtak a Sepsi OSK fiatal erőkből álló farmcsapatának.

Az SZFC nyerte az idegek csatáját a gyergyóiak ellen

A Székelyudvarhelyi FC hatalmas küzdelemben győzte le a Gyergyószentmiklósi VSK-t a labdarúgó 3. Liga Hargita megyei rangadóján pénteken, és feljött a felsőházi rájátszást érő negyedik helyre.

Kétarcú meccsen mentett pontot Suceaván az SZFC

Gyenge első félidő után erős hajrával a Székelyudvarhelyi FC pontot mentett szombaton délután a táblázaton második Cetatea Suceava otthonában a labdarúgó 3. Liga 14. fordulójában.

Gödörben a Gyergyói VSK: súlyos vereség hazai pályán

Zsinórban harmadik bajnoki mérkőzését veszítette el a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapata a 3. Ligában, ezúttal hazai pályán maradt alul a Bucovina Rădăuți együttese ellen.

Fordulatos csatában nyert a Sepsi OSK II. és a Kézdivásárhelyi SE

Maximális pontszámot szereztek a háromszéki csapatok a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában: a Sepsi OSK II. gólgazdag meccsen gyűrte le az Unirea Branişteát, míg a Kézdivásárhelyi SE a CSM Râmnicu Sărat otthonából tért haza győztesen.

Egy pontot itthon tartott a KSE, a Sepsi OSK II. üres kézzel tér haza az éllovastól

Döntetlennel folytatta szereplését a harmadosztályos labdarúgó-bajnokságban a KSE, a 13. játéknapon egy pontot tartott otthon Blejoi ellenében. Idegenben nem termett babér a Sepsi OSK II-nek, az éllovas Sporting Liești-el szemben kapitulált.

Jobban kezdett, mégis pont nélkül maradt a VSK Gyergyó

Korán vezetéshez jutott szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK Miroslaván, ám végül pont nélkül zárta a labdarúgó 3. Liga 13. fordulóját.

Gólképtelen volt, egy pont jutott az SZFC-nek

Küzdelmes mérkőzésen játszott gól nélküli döntetlent a Székelyudvarhelyi FC a CSM Vaslui-jal a labdarúgó 3. Liga pénteki játéknapján. Mindkét csapat stabilan védekezett, a kapusok pedig tökéletesen végezték munkájukat.

Egy élvonalbeli tartalékcsapat a Sepsi OSK II. előtt, de az FCSB-t megelőzik

Egészen jó az eddigi szezonja a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK fiókcsapatának a labdarúgó 3. Ligában. Bár nincs egy csoportban vele, de a képzeletbeli rangsorban megelőzi az FCSB hasonló gárdáját.

Túl nagy falat volt a listavezető a Gyergyószentmiklósi VSK-nak

A Gyergyószentmiklósi VSK hazai pályán sem tudta megállítani az élen álló Șoimii Gura Humorului csapatát. A vendégek magabiztos játékkal győztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!