Florin Bratu szövetségi kapitány együttese folytatja a felkészülést a 2023-as Európa-bajnokságra, amelynek Románia és Grúzia ad otthont. A két válogatott automatikusan résztvevője a tornának, így a selejtezők ideje alatt edzőmérkőzéseket játszanak.
Románia előbb szeptember 23-án 18 órától a Kolozsvár Arénában Spanyolországgal, majd 27-én szintén 18-tól a Dr. Constantin Rădulescu (CFR) Stadionban Hollandiával találkozik. A két helyszínen egyébként a jövő évi viadalon több mérkőzést is rendeznek majd.
Spanyolország és Hollandia már kvalifikálta magát az Eb-re. A spanyolok ötszörös Európa-bajnokok ebben a korosztályban, a lehetséges 8-ból 8 győzelemmel és 9 pontos előnnyel a második helyezett Szlovákia előtt fejezték be a selejtezőt. A hollandok 2006-ban és 2007-ben szereztek U21-es Eb-címet, 8 győzelemmel és 2 döntetlennel szintén megnyerték a selejtezőcsoportjukat.
A román szövetség korábban azt is közölte, hogy a felnőtt válogatott a Nemzetek Ligája idei kiírásának szeptemberi zárása után előbb november 17-én szintén a Kolozsvári Arénában a szlovénekkel játszik barátságos mérkőzést, majd három nappal később a Moldovai Köztársaság otthonában lép pályára.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!