A román nemzeti csapat négy csoportmeccs után az utolsó helyen áll a B divízió 3. kvartettjében, mindössze egyszer győztek három vereség mellett. Az utolsó két összecsapásukat szeptember 23-án Finnország, valamint 26-án Bosznia-Hercegovina ellen vívják.
Novemberben két barátságos megmérettetésük is lesz: először a szlovénekkel találkoznak 17-én Kolozsváron, majd három nappal később a moldvai válogatott otthonában lépnek pályára – adta hírül a szakszövetség.
Szlovéniával utoljára 2012 augusztusában játszottak barátságos meccset, amit a románok 4–3-ra buktak el, míg Moldova legjobbjaival 2007 februárjában találkoztak Bukarestben, akkor 2–0-s hazai siker született.
Ez a két összecsapás lesz az utolsó a románok számára, mielőtt kezdődik a 2024-es Európa-bajnokság selejtezője.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!