Hirdetés

A Konstancai Farul a Szuperliga új bajnoka

A Farul játékosai éltek a lehetőséggel, elhódították a bajnoki címet
Fotó: Facebook/Farul Constanta

Kétgólos hátrányból felállva 3–2-re győzött az FCSB elleni hazai rangadón a Konstancai Farul, amely egy fordulóval a felsőházi rájátszás vége előtt bebiztosította a bajnoki címet a Szuperligában.

2023. május 21., 23:14

A döntővel felérő vasárnap esti összecsapás előtt egy pont választotta el egymástól a két együttest, az éllovas Farul abban a tudatban lépett pályára saját közönsége előtt, hogy amennyiben megszerzi a győzelmet biztosan bajnok lesz, minden más eredmény esetén az utolsó fordulóra marad a döntés.

Hirdetés

Nagyon nehéz helyzetbe került az elején a Farul, hiszen a fővárosi rivális Șut és Compagno találataival bő negyedóra után kétgólos előnyre tett szert.

Ezután viszont elkezdett éledezni Gheorghe Hagi vezetőedző gárdája, és kevéssel a szünet előtt szépített a brazil Mateus Santos révén.

Aztán a második félidőben teljes mértékben a házigazda akarata érvényesült, amely az 59. percben Băluță fejesével kiegyenlített.

A végéig több veszélyes támadást vezetett, és a hajrában sikerült is megszereznie a győzelmet, Louis Munteanu gólja a bajnoki címet jelentette a Farulnak.

Videó: Orange Sport

Egy fordulóval a bajnokság vége előtt a konstancai klub négy ponttal elhúzott az FCSB-től, így immár behozhatatlan előnyre tett szert az élen, és második alkalommal hódította el a trófeát, miután 2017-ben még Viitorul néven diadalmaskodott.

Labdarúgó Szuperliga, rájátszás, felsőház, 9. forduló:
Konstancai Farul–FCSB 3–2 (1–2).
Gólszerzők: Mateus (42.), Băluță (49.), Munteanu (86.), illetve Șut (8.), Compagno (17.).

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, rájátszás, felsőház, 9. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, rájátszás, felsőház

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Konstancai Farul Farul
9
5
3
1
20-12
50
2
FCSB FCSB
9
5
2
2
14-10
46
3
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
9
2
4
3
10-12
42
4
Universitatea Craiova U Craiova
9
3
4
2
15-13
40
5
Bukaresti Rapid Rapid
9
2
3
4
12-19
35
6
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
9
1
2
6
9-14
26
Konstancai Farul:
Kolozsvári CFR:
FCSB:
Universitatea Craiova:
Bukaresti Rapid:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Ovidiu Burcă: ezzel most mindent leromboltunk, amit eddig felépítettünk

Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.

Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

`
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Krónika

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató

Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

A Rapid az utolsó pillanatban nyert, a Petrolul továbbra is dobogós a Szuperligában

A Petrolul Ploiești hazai pályán legyőzte a Vajdahunyadot a labdarúgó Szuperliga 8. fordulójában, ezzel továbbra is ott a tabella élmezőnyében. A másik vasárnapi mérkőzésen a Rapid a hosszabbítás utolsó pillanataiban szerzett góllal győzött Galacon.

Nem vár sétagalopp a válogatott szünet előtt a székely csapatokra

A Hivatásos Labdarúgóliga közzétette a Szuperliga következő két fordulójának programját. A válogatott Nemzetek Ligája-szereplése miatt ezután szünetel a bajnokság. A két székelyföldi csapatra kemény mérkőzések várnak.

A kiütés ellenére sem kritizálta játékosait az FK Csíkszereda edzője

Az FK Csíkszereda 5–1-es vereséget szenvedett az Aradi UTA vendégeként a Szuperliga 8. fordulójában. A súlyos kudarc ellenére Szabó István vezetőedző nyugodtan értékelt, és úgy véli, elsősorban szakmai szempontból kell alaposan elemezniük a történteket.

Egymás után kapta a gólokat, a végére szétesett az FK Csíkszereda (videóval)

Nagyarányú vereségbe szaladt bele az FK Csíkszereda az Aradi UTA otthonában, ahol szombaton késő délután 5–1-re maradt alul a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának nyolcadik fordulójában.

Ovidiu Burcă: ezzel most mindent leromboltunk, amit eddig felépítettünk

Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.

Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el Botoșani-ban a Sepsi OSK (videóval)

Kevesebb mint félóra alatt négy gólt kapott az FC Botoșani otthonában a Sepsi OSK, amely végül 5–0-s vereséget szenvedett a Szuperliga alapszakaszának 8. fordulójában. A háromszékiek élvonalbeli történetük legsúlyosabb kudarcát könyvelték el.

Sokat utazik az FK Csíkszereda, az aktuális forma dönthet Aradon

Az Aradi UTA otthonában vendégszerepel az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján. A székelyföldi együttes egyedüliként még nyeretlen a bajnokságban, idegenben próbálja megszakítani a rossz sorozatát.

Ennél sűrűbb nem is lehetne a Szuperliga mezőnye (videóval)

Gól nélküli döntetlennel ért véget a Kolozsvári CFR és a Konstancai Farul találkozója a labdarúgó Szuperliga 8. játéknapjának nyitányán pénteken este. A 2. és a 11. helyezett között mindössze két pont a különbség.

A pontvadászat legjobb védelme a góllövőlista éllovasa ellen – nehéz feladat előtt a Sepsi OSK

Hat bajnoki óta veretlen, és az élvonal legjobb védelmével utazik Botoșani-ba a Sepsi OSK. A háromszékiek a Román Kupa hétközi kudarca után szombaton a 13. helyezett moldvaiak vendégei lesznek a Szuperliga alapszakaszának 8. fordulójában.

Nem a magyarellenességért, a rasszista rigmusokért büntették a Rapid és a Dinamo szurkolótáborát

A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága egyaránt pénzbüntetéssel sújtotta a Bukaresti Rapidot és a Dinamót a két csapat augusztus 15-én rendezett bajnoki mérkőzése után.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!