Hirdetés

A Kolozsvári CFR nem tudta követni az FTC-t, elbukott Svájcban

Omrani megszerezte a vezetést a CFR-nek, találata kevésnek bizonyult
Fotó: Facebook/Young Boys

2021. augusztus 10., 23:32

A vezetést ismét korán megszerezte a Kolozsvári CFR, utána azonban egyértelműen alulmaradt a svájci Young Boys otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján.

2021. augusztus 10., 23:32

A találkozó előtt teljesen nyílt volt a párharc, miután a múlt heti kolozsvári odavágón 1–1-es döntetlent játszottak egymással a csapatok.

Hirdetés

Gyakorlatilag ugyanúgy indult a berni mérkőzés, mint a kolozsvári, a CFR ismét előnybe került a 4. percben, amikor kihasználva a hazai védelem hibáját Deac labdát szerzett, majd Omranihoz passzolt, aki higgadtan gurított a hálóba. A gól után a „vasutasoknak” még voltak jó lehetőségeik, Susic lövését kitolta a svájciak kapusa, Sigurjonsson kísérlete pedig kevéssel ment mellé.

Mindezek után a Young Boys valóságos offenzívát indított, és a gyengélkedő vendég védelmet kijátszva két perc alatt megfordította az eredményt Siebatcheu és Ngamaleu révén.

A házigazdák továbbra is nagyon veszélyesen játszottak, és a szünet előtt ismét betaláltak, Siebatcheu duplázott, ezzel a svájci együttes már 3–1-re vezetett.

Hazai helyzettel kezdődött a második félidő is, Elia távoli lövésén rajta volt ugyan Arlauskis, de a kapufa mentette meg az újabb góltól. Ezt követően csökkenthette volna hátrányát a CFR, Păun szabadrúgása nem sokkal szállt a léc fölé.

Aztán a 63. percben minden esélyük elszállt a kolozsváriaknak, Păun ugyanis néhány perc leforgása alatt két sárga lapot is kapott, ezzel kiállíttatta magát.

A párharc ezzel lényegében eldőlt, így a végéig a Young Boys visszavett a tempóból, és nem erőltette a támadásait, a CFR pedig emberhátrányban nem tudott eljutni egyetlen helyzetig sem.

Marius Șumudică csapata az Európa Liga playoff-körében folytatja, ahol a szerb Crvena zvezda lesz az ellenfele, amely a BL-selejtezőben meglepetésre kikapott a moldáv Sheriff Tiraspoltól. A Young Boys a Ferencvárossal küzd meg a BL főtábálájára jutásért, a magyar bajnok túljutott a Slavia Prágán.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, visszavágó:
Young Boys–Kolozsvári CFR 3–1 (3–1)
Gólszerzők: Siebatcheu (23., 42.), Ngamaleu (25.), illetve Omrani (4.)
Kiállítva: Păun (63., CFR)
YB: Faivre – Hefti (Maceiras, 82.), Camara, Zesiger, Garcia – Fassnacht, Martins (Sierro, 87.), Aebischer (Ridere, 67.), Ngamaleu – Elia (Mambimbi, 82.), Siebatcheu (Kanga, 87.). Edző: David Wagner
CFR: Arlauskis – Susic, Manea, Cestor, Bouhenna, Camora – Fofana (Rodriguez, 46.), Sigurjonsson (Alibec, 46.), Deac – Păun, Omrani (Costache, 77.). Edző: Marius Șumudică
Vezette: Cuneyt Cakir (török)
Továbbjutott a Young Boys 4–2-es összesítéssel
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!