Hirdetés

A Kolozsvári CFR megtörte rossz sorozatát (videóval)

Fotó: Facebook/FC Hermannstadt

2025. október 05., 18:50

A Kolozsvári CFR megszerezte második győzelmét a labdarúgó Szuperliga idei idényében, miután vasárnap délután hazai pályán hátrányból fordítva legyőzte a Hermannstadt együttesét.

2025. október 05., 18:50

A mérkőzés jól indult a hazaiak számára, hiszen már az első percben veszélyeztettek, de Emerllahu lövését Căbuz bravúrral hárította. A lendületes kezdés ellenére a vezetést mégis a vendégek szerezték meg: a 10. percben Dragoș Albu fejelt látványos gólt egy szöglet után, megszerezve ezzel a Hermannstadt számára az előnyt.

A korai gól nem törte meg a kolozsváriakat, akik fokozatosan átvették az irányítást. A 24. percben Louis Munteanu pontos lövéssel egalizált, miután ügyesen oldotta meg a helyzetet a tizenhatos előterében. A fiatal támadó még a félidő vége előtt duplázhatott volna, de kísérlete a kapufán csattant.

Hirdetés

A második játékrészben is a CFR dominált. Az 55. percben ismét Munteanu volt a főszereplő, aki remek ütemben indította Emerllahut – a koszovói középpályás pedig higgadtan a hálóba lőtt.

A hajrában a Hermannstadt közel állt az egyenlítéshez: a 80. percben Antwi beadása után Stancu óriási helyzetből, szinte üres kapura lőtt fölé, így elszállt az utolsó komoly lehetőségük is.

A Kolozsvári CFR ezzel megszerezte idei második sikerét (az elsőt még a nyitófordulóban szerezte), míg a táblázaton megelőzte a nagyszebenieket.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 12. forduló
Kolozsvári CFR–Hermannstadt 2–1 (1–1)
Gólszerzők: Munteanu (24.), Emerllahu (55.), illetve Albu (10.).

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 12. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Öt csíkszeredai fiatal játszhat a Steauában a kooperációs szerződésnek köszönhetően

Az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua együttműködési megállapodást kötött a 2026–2027-es szezonra, amelynek értelmében a csíkszeredai csapat öt fiatal játékosa pályára léphet a másodosztályú együttesben.

Pénteken indul a jegyértékesítés a székely derbire

Közeledik a labdarúgó Szuperliga első székely rangadója: szombaton 18.30-tól az FK Csíkszereda a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t fogadja. A mérkőzésre pénteken 13 órától lehet belépőt vásárolni a csíkszeredai stadion jegypénztáránál.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

A nyitómeccsen kikapott az FCSB-től, a bajnokot most megverte, vezeti is a Szuperligát

A kolozsvári városi derbit elhalasztották, a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának többi mérkőzését viszont lejátszották. Nem kápráztattak el a gólgyártással, a tabella élén pedig egy meglepetéscsapat áll.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Batzula Hunor: nem volt mitől félni, ők is ugyanolyan emberek, mint mi

Látványos meccset játszott egymással a Sepsi OSK és az FCSB a labdarúgó Szuperligában. A találkozó különösen emlékezetes marad Batzula Hunor számára, aki először vezette ki a pályára csapatkapitányként a háromszéki együttest.

Jó meccset játszott a Sepsi OSK az FCSB ellen, csak a gólok hiányoztak (videóval)

Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.

Közel a telt ház Sepsiszentgyörgyön, vinné a pontokat az FCSB

Edzője szerint az FCSB még nincs csúcsformában, de a Sepsi OSK elleni hétfő esti mérkőzésen újabb győzelemmel szeretnék folytatni a labdarúgó Szuperligát. Nagy az érdeklődés, korlátozott számban még kaphatók jegyek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!