A csütörtök esti mérkőzésen nem volt telt ház, 7710 néző, köztük tíz vendég szurkoló foglalt helyet a Sepsi OSK Arénában. A találkozó előtt a közönség a Jászai Mari-díjas magyarországi színész, dalszerző és operetténekes Dolhai Attila közreműködésével énekelte el az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalát.
A vendégek uralták a játékot, többet birtokolták a labdát, az első komoly lehetőségüket a 8. percben alakították ki, amikor Gronboek beadása megpattant Ciobotariu lábán, de Niczuly résen volt és nagyot mentett, kevéssel ezután pedig Gulliksen lövése nem találta el a kaput.
Erre Safranko válaszolt az első negyedóra végén, a tizenhatoson belüli próbálkozása középre tartott és erőtlen volt, így Haikin magabiztosan védett.
Aztán a 19. percben a Bodø/Glimt megszerezte a vezetést, labdavesztés után gyorsan végig vitték a támadást, a Sepsi OSK nem tudott időben visszarendeződni a védelemben, az üresen hagyott Moumbagna nem kegyelmezett.
Hamar megvolt az esélye az egyenlítésre a házigazdának, Gheorghe a tizenhatos közeléből lőtt, a norvégok orosz kapusa ismét a helyén volt.
Az első félóra végén töredezetté vált a játék, a vendégek játékosait percekig kellett ápolni, valamint volt egy videóbíró-vizsgálat is, a kapura törő Ștefănescut Haikin elgáncsolta, de a hazaiak szélsője lesről indult. Ezután a Sepsi OSK agresszívebbé vált, letámadta és ezzel megzavarta ellenfelét, több labdát is szerzett, újra Gheorghe lőtte rá távolról, de nem találta el a kaput. A szünet előtt Ștefănescu került helyzetbe, de kisodródott és a befejezése nem okozott gondot a kapusnak.
Alig kezdődött el a második félidő, a Sepsi OSK máris kiegyenlített. Ștefănescu hosszan vette át a labdát a tizenhatoson belül, Bjortuft rántotta le, a francia játékvezető pedig befújta a tizenegyest, amit Alimi magabiztosan értékesített. Sőt, egy perccel később akár fordíthattak volna a sepsiszentgyörgyiek, Păun indította Ștefănescut, aki fölé azonban durrantott.
A játék képe viszont nem változott, továbbra is a Bodø/Glimt volt mezőnyfölényben, de egyre több hibát vétettek támadásban, a Sepsi OSK játékosai pedig nagyon rövid ideig tudták megtartani a labdát.
Aztán a 69. percben a norvég csapat igyekezete sikerre vezetett, a csapatkapitány Patrik Bergre nem léptek ki a hazai védők, aki távolról kilőtte a hosszú alsó sarkot. A túloldalon rögtön veszélyeztettek a hazaiak is, de Dumitrescu fejese pontatlan volt.
A vendégek az újabb vezetés után is erőltették a támadásaikat, Pellegrino lövése irányt változtatott és elkerülte a kaput, szöglet után pedig Berg az oldalhálóba fejelt.
Aztán a hajrában a Sepsi OSK váratlanul másodszor is visszajött a meccsbe, a csereként beállt Varga újabb, ezúttal könnyelműen megítélt büntetőt harcolt ki. Ezúttal a kisebb sérüléssel bajlódó Matei végezte el és ő is betalált, de ezután egyből le kellett cserélni, mivel meghúzódott a lába.
A hosszabbításban még a győzelmet is megszerezhette volna Liviu Ciobotariu vezetőedző együttese, Varga iramodott meg a bal szélen, középre tette Ștefănescunak, akinek lapos lövését bravúrral hárította az ellenfél kapusa.
Az utolsó lehetőség a norvégoké volt, Sorli távoli próbálkozását azonban Niczuly a léc alól kitolta.
Maradt a 2–2-es döntetlen, ezzel még nyílt maradt a továbbjutás kérdése a jövő héten csütörtökön 19 órától az északi sarkkörön túl található norvégiai városban rendezendő visszavágón.
A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.
Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!